„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) bérkoncepciót dolgozott ki, és tett le a kormány asztalára, amelyet 2009-től vezetnének be - közölte Árok Antal, a PSZ elnöke.
A koncepcióról annyit árult el a miniszterelnök jövő hétfőre tervezett évértékelő beszéde előtt, hogy annak alapja a pedagógusok közalkalmazotti viszonya. Ennek esetleges megszüntetését teljes mértékben elutasítják - mondta Árok Antal.
Elsősorban a különböző pedagógusi pótlékokat kell jelentősen megemelni, s erre egyik példaként az osztályfőnöki pótlékot említette, amelynek bruttó hatezer forintos összege ma alig észrevehető - tette hozzá.
A PSZ által kidolgozott javaslatcsomag a pályakezdő pedagógusok bérének növekedésére is kiterjed. A bérhelyzet és a közoktatás tartalmi megújítására legalább 70 milliárd forintos többletet szeretnének elérni - jelezte Árok.
A PSZ együttműködési megállapodást írt alá a francia SNES, egy középiskolai dolgozókat tömörítő szakszervezet képviselőivel. A megállapodás értelmében a felek rendszeresen kicserélik a nemzeti oktatás és érdekvédelem területén szerzett tapasztalataikat, elősegítik a francia és magyar oktatási intézmények, pedagógusok kapcsolatait, tapasztalatcseréjét, együttműködését az uniós pályázatokon. Közös kezdeményezéseket dolgoznak ki továbbá a bérek javítására, a pedagógusképzés egységesebbé tételéért.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.