„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A szlovák oktatási minisztérium egy évre szóló kötelező gyakorlatra utasította az orvostudományi egyetemeket és az egészségügyi szakközépiskolákat, illetve rajtuk keresztül az orvostanhallgatókat, hogy így pótolják a jobb fizetésért külföldre távozó ápolókat - írta keddi számában a pozsonyi Pravda.
A nagy viták után módosított felsőoktatási törvény hatályos rendelkezései nyomán állhatott most elő az a helyzet, hogy a három hónap múlva államvizsgázó orvostanhallgatók is kénytelenek egy évre megszakítani a tanulmányaikat, s ezt az egy évet valamelyik kórházban vagy rendelőben, betegápolóként vagy asszisztensként kell ledolgozniuk.
Az érintett oktatási intézmények és a hallgatók egyként felháborító diszkriminációnak találják, hogy az állam ilyen eszközökkel akar olcsó egészségügyi segédszemélyzethez jutni, pótolandó a túlórákkal együtt havi 14 ezer koronás hazai fizetésnek hátat fordító munkaerőt.
Az oktatási tárca megerősítette, hogy a rendelkezés az egészségügyi tárca kérése nyomán született. Az oktatási intézmények tanácstalanok, mert egy évre diákok százait, ezreit veszítik el, s velük együtt a diákokért járó állami támogatást, az úgynevezett fejpénzt is. Nem szólva arról, hogy a magiszteri képzés első évfolyamai most diák nélkül maradnak.
Azok, akiket most kötelező jelleggel dolgozni küldenek, a diákkedvezményektől ugyanúgy elesnek, ahogy szüleik is elesnek a tanuló gyermekeik után járó családi pótléktól.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.