„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az idén is többletforráshoz juthatnak azok az önkormányzatok, amelyeknél az átlagosnál többen részesülnek rendszeres szociális segélyben, és amelyek az átlagosnál több közcélú munkát szerveznek - ismertette Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Az államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kormány elfogadta azt a rendeletet, amely az előző évekhez hasonlóan lehetőséget ad a közcélú munka finanszírozására szolgáló 15 milliárd forintos keret átcsoportosítására.
A múlt évben országosan 15,12 milliárd forint állt rendelkezésre a közcélú munkákra, a kiegyenlítéssel pedig a többletigények 80 százalékát fedezte a több mint 1 milliárd forintos átcsoportosítás.
A Munkaerőpiaci Alapból a költségvetésen keresztül az önkormányzatoknak a közcélú munkákra biztosított éves keretet az egyes településeknél az idén is az első féléves tényleges felhasználáshoz igazítják.
Azoknál a településeknél, ahol az első félévben az időarányosnál kevesebbet használtak fel a közcélú munkára, csökkentik az éves keretet, az így megtakarított pénzből pedig azok az önkormányzatok nyerhetnek el többletforrást, ahol átlag feletti a rendszeres szociális segélyben részesülők létszáma, illetve a közcélú foglalkoztatás. Így a rendelkezésre álló országos keret egészét felhasználhatják, abból nem kerül vissza fel nem használt összeg a költségvetéshez.
Az átcsoportosítást azért alkalmazzák 2003-tól, mert a rendelkezésre álló keretet egyes térségekben nem használták fel, míg máshol kevésnek bizonyult a pénz - hangsúlyozta az államtitkár.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.