„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Zárt ülésen tárgyal a Magyar Rektori Konferencia a testület legújabb, tandíjjal kapcsolatos javaslatáról Gyöngyösön.
Az MTI birtokába került dokumentum szerint a hallgatóknak nemcsak 15 százaléka kerülhetne át államilag finanszírozott képzésből költségtérítésesbe, s fordítva. Az adott év tanulmányi eredményétől függően évente határoznák meg, ki kap egy évre államilag finanszírozott státuszt és ki lesz költségtérítéses diák.
A rektori konferencia kezdeményezése alapján a hallgatók éves teljesítményük, illetve az első évben felvételi eredményük alapján fizetnének 2009-től költségtérítést. A rektorok javaslata szerint a hallgatókat (legalább) hat kategóriába sorolnák a fizetendő költségtérítés mértéke szerint.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy kereskedelmi televíziónak nyilatkozva korábban azt mondta: a rektori konferenciával olyan javaslaton dolgoznak, amely szerint az első évben mindenki az államilag finanszírozott keretbe kerülne be a felsőoktatásba, de a második évtől csak 50-60 ezer diák maradhatna ebben a keretben. A rendszer minden évben biztosítaná az átjárást az állami és az önköltséges képzés között - tette hozzá.
Információk szerint a rektori konferencia zárt ülésén részt vesz Hiller István szakminiszter is.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.