„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 3,5 milliárd forintos foglalkoztatási programot indított a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerő-piaci integrációjára.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) ez év január 15-én indult a régióban, 2500 ember munkába való bevonását célozza meg két év alatt - mondta Brebán Valéria, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
vezetője a szakmai irányítók, a partner önkormányzatok, polgármesterek, munkáltatók részére szervezett konferencia sajtótájékoztatóján.
A főként nőket és romákat integráló program eddigi intézkedései nyomán már ezer ember került bevonásra, 800 millió forintos elkötelezettséggel 40 tanfolyam indult, 450 ember pedig bértámogatásban részesült. Ebben az évben 2 milliárd forint felhasználására nyílik lehetőség - tette hozzá.
A program menedzsere, Ganczer Tamás közölte: a hátrányos helyzetűek célcsoportján belül a plusz hátrányokkal küzdő nők 58, a romák 24 százalékban vesznek részt a programban, ez az arány magasabb a régión belül a lakosságszámhoz mért aránynál is. A program átlagosan tíz hónapra ad támogatást a munkáltatóknak a bér és járulék költségek egy részére, amely elérheti akár a száz százalékot is, de átlagosan 80 százalékot fedez.
Annak érdekében, hogy a munkáltatók tartós foglalkoztatást teremtsenek a program résztvevőinek, a juttatott támogatás lejártát követő hat hónap elteltével külön vizsgálat tárgyát képezi, hogy még mindig a támogatott munkahelyen dolgoznak-e az álláskeresők.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.