Demján: Magyarország lemaradása tragikus

A vállalkozásoknak olyan kormányra van szüksége, amely többséggel rendelkezik, és az ország felzárkóztatása érdekében azonnal reformokat hajt végre – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke a szövetség csütörtöki küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón.

  • hvg.hu

Demján Sándor hangsúlyozta: a szövetség álláspontja szerint, ha nem biztosítható a többségi kormányzás, akkor a politikai pártoknak - nemzeti konszenzussal – szakértői kormányt kellene létrehozniuk, ha ez nem sikerül, akkor előre hozott választást kell tartani.

A szövetség ügyvezető elnöke a jelenlegi helyzetről úgy vélekedett: ha nem történik változás, a következő tíz év kudarc lesz Magyarország számára, és egyre jobban leszakad az ország a környező államokhoz képest. Demján Sándor úgy vélte: a környező országokhoz képest Magyarország lemaradása tragikus, a kialakult helyzetért, a felelőtlen politizálásért nemcsak a pártok hibáztathatóak, hanem azok is, akik mindezt hagyták, köztük a vállalkozók, a sajtó, az értelmiség. "A VOSZ a jövőben radikálisabban kíván fellépni az ország érdekében" – hangsúlyozta Demján Sándor.

A VOSZ szerint meg kellene vizsgálni azt is, hogy miért kerül egy-egy beruházás, például az autópálya-, vagy a metróépítés többe, mint más országokban. Szólt arról: a VOSZ-nak nem sikerült elérnie, hogy a külső környezethez igazodó adórendszer legyen az országban. "A külföldi tőke elkerüli az országot a magas adóterhek miatt" – emelte ki. Kérdésre válaszolva Demján Sándor elmondta: az egykulcsos adó bevezetése illúziót keltene, mert a mostani gyakorlatban az a gond, hogy miközben a minimálbér adómentes, addig az átlagbér a felső kulccsal adózik az szja-ban.

Elhangzott az is: a szövetség javaslatot dolgoz ki például arról, hogy a magasabb üzemanyagárak miatt a költségvetésbe befolyó többlet áfa-bevételt az üzemanyag jövedéki adójának mérséklésére kellene fordítani. Demján Sándor bejelentette: a VOSZ ügyvezető elnöksége csütörtökön Wáberer Györgyöt, Waberer's Holding Zrt. tulajdonos vezérigazgatóját választotta a szervezet soros elnökének.

Hozzászólások