„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett jövő keddre a Paksi Atomerőmű számára szolgáltatást végző Dekoten Kft. dolgozóinak érdekeit képviselő PADOSZ - tájékoztatott Lőrincz László, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezetének elnöke, a sztrájkbizottság vezetője.
A Dekoten szerződéses alapon az atomerőmű primer és szekunder körében takarítást, illetve az erőműben kertészeti munkát végez.
A sztrájk oka, hogy a kft. ügyvezetője, Tóth Mihály tavaly decemberben idén június 30-i hatállyal felmondta a kollektív szerződést, s az egy hete kezdett kollektív munkaügyi vita, amit dolgozók képviseletében kezdeményezett a PADOSZ az új kollektív szerződés érdekében, nem vezetett eredményre.
Az ügyvezető a kollektív szerződés felmondását azzal indokolta, hogy ez szükséges a versenyképesség megtartásához, illetve a foglalkoztatottság további biztosításához.
A dolgozók viszont ezzel teljesen kiszolgáltatottá válnak - állítja a PADOSZ elnöke.
A május 20-án délelőtt 10-től 12 óráig tartó figyelmeztető sztrájkot bejelentették, a Dekoten dolgozóinak fele már aláírta a sztrájknyilatkozatot.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.