„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Magyarországon száz éve megszűnt zsokéképzés újjáindításának első lépéseként öt diák indult szombaton a bábolnai lovas szakiskolából versenylovasképzésre az angol Nemzeti Lovasiskolába.
A diákokat az angol iskola választotta ki, és fedezi képzésük fejenként 6000 fontos (közel kétmillió forint) díját. A magyar növendékek kilenc hónapig tanulnak Angliában, a képzésen az egész világról egyszerre negyvenen vehetnek részt - mondta Pelczéder Zoltán, a bábolnai lovas szakiskola igazgatója.
Az ott elsajátított módszerek alapján a két intézmény közvetlenül Brüsszelhez pályázik közép-európai zsokéképző központ kialakítására. A Bábolnán felépülő oktatási intézményben a környező országok versenylovasait képeznék.
A bábolnai lovas szakiskolában rendszeresen norvég hallgatók egy csoportja is eltölt fél évet. A szakmai tárgyakat angolul tanulják, az általános ismereteket szeptembertől már norvégul kapják meg, ugyanis a külföldi partnerintézmény a norvég kormánytól mintegy 11 millió forintot nyert egy videokonferencia-hálózat kiépítésére.
A Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakiskola és Kollégiumban 140 diák tanul, közülük a két szakmai évfolyamban 90 gyereket képeznek lótenyésztő és belovagló szakmára.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.