A probléma lényege, hogy az egyes veszélyes munkakörökre vonatkozó 36 órás munkahetet előíró minisztériumi rendeletet, két munkáltatói szervezet kezdeményezésére, az alkotmánybíróság jogtechnikai okokra hivatkozva 2008. június 30-i hatállyal érvénytelenítette. Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala már többször kezdeményezte a fórumon a probléma megoldását. Eddig annyit sikerült elérni, hogy a munkáltatói és a munkavállalói valamint a kormányzati szakértők egy szakmai bizottságban olyan javaslatot próbálnak meg kidolgozni, amely alapot adhat egy közösen elfogadható szabályozásra.
Amennyiben ez nem sikerül, a Liga Szakszervezetek szerint a veszélyes munkakörökben dolgozók csökkentett munkaidejére nem lesz garancia, illetve azok helyzete se rendeződik akik bár veszélyes munkakörökben dolgoznak, de eddig nem szerepeltek a csökkentett munkaidőt előíró listán.