Az év hatodik hónapjában 86 481 munkanélkülit tartottak nyilván Szlovéniában, a májusi 84 519 után. A munkanélküliség a tavaly decemberi 7 százalékról márciusra 8,4 százalékra emelkedett, és azóta is folyamatosan nő.
Szlovéniában az első negyedévi hazai össztermék (GDP) 9,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Szlovéniáé volt két évig az euróövezet leggyorsabban növekvő gazdasága, de 2008 utolsó negyedében 0,9 százalékkal csökkent a GDP éves összehasonlításban, és az idei első negyedévi visszaeséssel hivatalosan is recesszióba került.
Elemzők szerint az év egészében 4-6 százalék közötti lesz a GDP-csökkenés. A szlovén kormány tartja magát a korábbi, 4 százalékos zsugorodást valószínűsítő előrejelzéséhez.
A szlovák munkaügyi hivatal adatai szerint júliusban 12,07 százalékos volt a munkanélküliség a júniusi 11,81 százalék után. A Reuters által megkérdezett szakértők valamivel magasabb, 12,20 százalékos júliusi rátával számoltak. Tavaly júliusban 7,47 százalékos volt a munkanélküliség Szlovákiában.
Nőtt a munkanélküliség Szlovákiában és Szlovéniában
Júniusban 9,1 százalékra nőtt Szlovéniában a munkanélküliség, a májusi 8,9 százalékról. Szlovákiában 2005 márciusa óta a legmagasabb, 7,47 százalékos szintre emelkedett a munkanélküliség.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.