Dologtalanul

A 2002-es választások óta csaknem a kétszeresére, 5,8 százalékról 11,5 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta...

  • HVG

 

 A 2002-es választások óta csaknem a kétszeresére, 5,8 százalékról 11,5 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta, az állásnélküliek száma pedig a nyolc évvel ezelőtti 235 ezerről 479 ezerre nőtt. Ráadásul ezek csak a KSH reprezentatív felméréséből származó adatok, a foglalkoztatási hivatal, amely a munkaügyi kirendeltségeken megjelenő álláskeresőket tartja nyilván, idén februárban már 653 ezer álláskeresőről adott hírt. A látványos romlás döntő részben az utolsó másfél évben, a gazdasági válság kitörése óta történt, ám tény az is, hogy a kormány a korábbi években sem volt sikeres a foglalkoztatást növelni próbáló különböző jogszabályokkal és munkaerő-piaci programokkal. A tartós munkanélküliségben ragadtak helyzetén és a makacs feketefoglalkoztatáson jottányit sem sikerült javítani nyolc év alatt.A

z  viszont egyértelmű, hogy az utóbbi egy-másfél évben a válság miatt legalább 180 ezren váltak munkanélkülivé, közülük ötvenezren csoportos létszámleépítéssel. Az elbocsátások inkább a fejlettebb régiókra – a Dunántúl középső és nyugati részére, valamint Közép-Magyarországra – koncentrálódtak, mivel a válság elsősorban az ott működő exportáló nagyvállalatokat és azok közvetlen beszállítóit érintette. A bedőlő nagy cégek mára – a pénzügyi szférától a szolgáltatásokon át a kereskedelemig és a vendéglátásig – a gazdaság minden szektorát magukkal rántották. Jócskán megnőtt az atipikus – például részmunkaidős vagy határozott idejű munkaszerződéses – alkalmazási formák gyakorisága is.

Részben ezzel magyarázható, hogy az állástalanok számának megugrásánál lassabban romlott a hazai foglalkoztatási ráta: a 2002-es 49,9 százalékkal szemben 2010 januárjában a munkavállalási korú népesség 49,2 százaléka dolgozott. Más kérdés, hogy még e minimális romlással is sikerült a foglalkoztatásban Magyarországnak az uniós tagállamok között az utolsó előtti helyen – mindössze Máltát megelőzve – landolnia.

Hozzászólások