Általában a húsvét előtt 7 héttel tartják, bőséges ételek, italok fogyasztása, valamint a tradíciók felélesztése mellett. A szláv mitológia szerint a Maszljanyica a nap ünnepe, ezzel űzik el az óévet és a telet. Gyakran kör alakú tésztát fogyasztottak, ezzel jelképezve a napot. Ilyenkor a hagyományos szláv ételek is elkészülnek: a pirog, a palacsinta, illetve különböző sütemények kerülnek az asztalra a nagyböjt előtt. A szovjet időkben - a többi vallásos ünnephez hasonlóan - nem tartották a Maszljanyicát, csak a peresztrojka, és az olvadó szocializmus idején térhetett vissza a köztudatba - olvasható a blogon. A képeket megtekintheti a Szláv Virtus blogon.
Milyen az ukrán télbúcsúztatás?
Kijevben elbúcsúztatták az idén még a szokásosnál is hidegebb ukrán telet. A "Maszljanyica" a pravoszlávok télbúcsúztató ünnepsorozata. A Szláv Virtus blog szerkesztője néhány képen keresztül mutatja be, milyen az ukrán télbúcsúztatás.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
EU-csúcs: összecsapnak a fukarok a „kohézió barátaival”
Az Európai Bíróság elmarasztalta Magyarországot az embercsempészek kiengedése miatt
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Trump szerint szakvizsgázott ügyvéd.