Abdel Monejm Abul Fotuh: kompromisszumos egyiptomi elnökjelölt

Nem akármilyen egykori börtöncellaszomszéddal büszkélkedhet a jövő heti egyiptomi elnökválasztás egyik esélyese, az...

  • HVG

Nem akármilyen egykori börtöncellaszomszéddal büszkélkedhet a jövő heti egyiptomi elnökválasztás egyik esélyese, az iszlamista Abdel Monejm Abul Fotuh. 1981-ben a fegyházban a mellette lévő cellában ült ugyanis Ajman al-Zavahri, az al-Káida egyiptomi társalapítója, aki a tavaly likvidált Oszama bin Laden helyettese volt. Ráadásul mindketten orvos végzettségűek, de ezzel ki is merültek a hasonlóságok. Fotuh mérsékelten iszlamista, aki az egyiptomi forradalom kompromisszumos elnöke lehet, mivel képes felsorakoztatni maga mögé a konzervatív szalafista iszlamistákat éppúgy, mint a liberálisokat.

A Kairó egyik régi negyedében, 1951-ben született Fotuh az egyiptomi fővárosban az orvosi után kórház-igazgatási diplomát is szerzett. Már egyetemi évei alatt kapcsolatba került az akkor illegális Muszlim Testvériséggel, de előbb diákvezérként menetelt fölfelé a ranglétrán. Először az orvosi kar, majd az egész Kairói Egyetem diákszervezetének elnöke lett, közben pedig az egyiptomi felsőoktatási intézmények médiabizottságának titkárává nevezték ki. Az egyetemen ismerte meg későbbi feleségét, akitől három fia és három lánya született. Diákvezetőként egy beszélgetés során nyíltan Anvar Szadat akkori elnök szemébe mondta, hogy legközelebbi munkatársai képmutatók, ő pedig korlátozza az iszlamisták politikai tevékenységét. Később Szadat rendőrsége 1500 másik ellenzéki aktivistával és politikussal együtt őt is lecsukta. Hoszni Mubarak rezsimje alatt kétszer zárták börtönbe – 1996-tól 2001-ig, majd 2009-ben öt hónapig –, mondván, a kormányt megbuktatni akaró tiltott szervezet tagja. Fotuh 1987-ben tagja lett a Muszlim Testvériség legmagasabb irányító testületének, ahonnan 2009-ben távozott, mert egy minipuccs révén többségbe kerültek a konzervatívok.

Fotuh a börtönévei alatt jogi diplomát is szerzett, és ultrakonzervatív keményvonalasból liberális iszlamistává vált. Nem csupán prédikált az emberi jogokról, ha kellett, részt is vett a megmozdulásokban. Már 2004-ben egyik jelentős figurája lett a Kefija (Elég) nevű mozgalomnak, amely különféle ellenzéki aktivistákat tömörített. A forradalom tavaly januári kitörésekor, miközben a fiatalok és liberálisok által kezdeményezett első tüntetésektől a Muszlim Testvériség még távol tartotta a híveit, Fotuh ott volt a legfelső bíróság épülete előtt, majd a felkelés kultikus helyévé vált Tahrír téren is. A tüntetésekre vele tartó egyik fia kétszer is megsebesült az összetűzésekben.

Amikor tavaly májusban bejelentette, hogy indul az elnöki posztért, a Muszlim Testvériség kizárta a soraiból, mert a mozgalom akkor még nem tervezte az államfői poszt megszerzését. De időközben megváltoztatta döntését, és saját jelöltet állított. Fotuh lényegében a zsidó állam kérdésében maradt konzervatív, nem hajlandó elismerni Izraelt, de közölte, véleményét nem kívánja Egyiptomra erőltetni. Nem támogatja az új rendben a hadsereg kiváltságait, és szerinte nem szabad immunitást kapniuk azoknak a katonáknak, akik az átmeneti idő alatt jogsértéseket követtek el. Jelezte, államfővé választása esetén fontolóra veszi nő vagy kopt keresztény kinevezését alelnökké. De nem csak a nők és a vallási kisebbségek egyenlőségét hangsúlyozza, az idén februárban kijelentette: a nem hívőknek is ugyanolyan jogaik vannak, mint a vallásosoknak, hiszen ők is egyiptomi állampolgárok.

Hozzászólások