Lelkész elődök

HVG, 2012. május 12.

  • HVG

HVG, 2012. május 12.

Az 1956 utáni kádári „szövetségi politika” egyik jellemzője az egyházi tisztségviselők állami funkciókba juttatása volt. Beresztóczy Miklós, volt esztergomi érseki helynök, gyakorló papként töltötte be az Országgyűlés egyik alelnöki tisztét, 1961-től haláláig, 1973-ig. Aligha véletlen, hogy e poszton 1988-ig az a Péter János követte, aki korábban református püspök, majd az egyház kötelékéből kilépve 1958–1973 között a Külügyminisztérium élén szolgálta a külpolitika konszolidációját. Kádár törekedett arra is, hogy papok a kollektív államfői testületben, a Népköztársaság Elnöki Tanácsában is helyet kapjanak. 1963-tól 1988-ig Bartha Tibor tiszántúli református püspök, zsinati elnök, 1980–1989 között Bíró Imre farkasréti római katolikus plébános, kanonok vett részt így az állami döntések legitimálásában. Kürti László református püspök a kötelező kettős jelölés bevezetésekor, 1985-ben nyert képviselői mandátumot Miskolcon, s a választási bizottság ügyelt arra, hogy a másik aspiráns is lelkész legyen.

BOLVÁRI-TAKÁCS GÁBOR

FŐISKOLAI TANÁR (BUDAPEST)

Hozzászólások