Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
HVG, 2012. április 28.
HVG, 2012. április 28.
Bár a felvételi keretszámok év közbeni radikális megváltoztatása kétségtelenül sok érettségizőt érinthetett váratlanul és kedvezőtlenül, ha magát a változás irányát nézzük, leszögezhető, hogy többségében a munkaerőpiac igényeihez igazodó korrekciókra került sor. Jogi diplomával például már viszonylag nagy számban kénytelenek a fiatalok olyan munkakörben elhelyezkedni, ahol nemhogy jogi képzettség, de felsőfokú végzettség sem feltétlenül szükséges. Ennél nagyobb probléma, amikor tömegesen kénytelenek fiatalok munkanélküliséggel kezdeni a diploma utáni időszakot. Ha ez viszonylag nagy számban fordul elő, akkor valami „nem stimmel” a felsőoktatásban a képzési struktúra tekintetében. Nem csak a már említett jogi szakterületen lehet e problémával találkozni. Az elmúlt évtizedekben „jó magyar szokás” szerint ebben is átestünk a ló túlsó oldalára. A helyzet ugyanakkor nem reménytelen ma sem, a változtatás pedig indokolt volt, akár ilyen (vagy még drasztikusabb) módon is. Az említett cikkben azonban nem esett elegendő szó a felsőoktatás és a munkaerőpiac összefüggéseiről, a képzési keretszámok kialakításának gyakorlatáról és a felsőoktatási struktúra elszakadásáról a valós folyamatoktól.
SZÁNTÓ PÉTER
(BUDAPEST)
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.