Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Mindinkább túlterheljük a Földet, már több mint másfélszer annyit fogyasztunk, mint amennyit bolygónk újra tud termelni.
Mindinkább túlterheljük a Földet, már több mint másfélszer annyit fogyasztunk, mint amennyit bolygónk újra tud termelni. Ezért gyorsul a fajok kipusztulása is – ismertette a WWF természetvédelmi szervezet legújabb tanulmányának legfőbb következtetéseit Jim Leape vezérigazgató. Az Élő bolygó 2012 című tanulmány szerint a fejlett országok 1970 és 2008 között további hét százalékkal növelték ökológiai lábnyomukat – azaz a környezetterhelést –, míg a fejlődő államok lábnyommérete hatvan százalékkal zuhant ez idő alatt. A kétévenként megjelentetett tanulmány legújabb kiadása, 2600 növény- és állatfaj folyamatos tanulmányozására alapozva, megállapította, hogy a természet egészségét mutató biodiverzitás – azaz a fajok sokszínűsége – negyven év alatt harminc százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékű romlást a trópusokon tapasztalták, míg a mérsékelt égövi országokban 31 százalékot javult az index.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.