Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
„Cristinát már hipnotizálom” – ezzel az argentin elnökre, Cristina Fernández de Kirchnerre tett utalással dicsekedett...
„Cristinát már hipnotizálom” – ezzel az argentin elnökre, Cristina Fernández de Kirchnerre tett utalással dicsekedett nemrég korábbi évfolyamtársai előtt a gyerekarcú, Elvis-stílusú pajeszt növesztő Axel Kicillof gazdasági miniszterhelyettes. A barátai által Axnek becézett, 40 éves, az új generáció tagjának számító politikust az egyik legbefolyásosabb személyiségnek tartják az argentin közéletben, aki azzal vált nemzetközileg ismertté, hogy nemrég levezényelte a spanyol Repsol olajtársaság argentin leányvállalatának államosítását.
Pszichiáter apja és pszichológus anyja középosztálybeli jólétben nevelte gyerekeit, a Perón-ellenes család rendszeresen Uruguayban nyaralt, és a floridai Disney Worldbe is eljutott. Úgy tűnt, a középső fiú, az 1971-ben született Axel is valamilyen tudományos pályára lép; bátyja a Microsoft seattle-i központjában dolgozik, húga pedig édesanyjukkal együtt pszichológusként praktizál. Kicillof a Buenos Aires-i állami egyetemen tanult közgazdaságtant, elsősorban a gazdasági elmélettörténet vonzotta. Tanulmányt írt az argentin peso dollárhoz kötéséről, ami egyik oka volt az ország 2001-es államcsődjének. Alapítója volt a diákjogokat követelő TNT nevű – a rövidítés feloldása: „Azért annyira hülye nem vagyok” – csoportnak, amelynek képviseletében egyszer oktatójuk leváltását is követelte, mert bonyolult előadásait nem lehetett érteni. A kötelező választójog elleni 1999-es diáktüntetésnek is egyik fő szervezője volt. Később John Maynard Keynesről és Karl Marxról tartott előadásokat az egyetemen, számtalan hazai és külföldi folyóiratban jelentek meg írásai. Az állam erőteljesebb gazdasági szerepvállalásáról készítette doktoriját, amely azóta könyvben is megjelent.
A politikába egyetemi kapcsolatain keresztül jutott be, a gazdasági minisztérium államtitkára lett. Alapítója a Néstor Kirchner elnök 2010-es halála után létrejött, La Cámpora nevű – a korábbi peronista elnökről elnevezett – radikális csoportosulásnak, amelyben ott van az elnök asszony idősebbik fia, Máximo is. Onnan egyenes út vezetett az elnöki palotába, ahol mostanság gyakori vendég, és ahol a legfontosabb gazdasági tanácsadónak tartják; korábban ezt a szerepet a néhai elnök látta el felesége mellett. Az argentin YPF olajtársaságban lévő Repsol-részesedés államosításának – a nyugati sajtó véleménye szerint szimpla ellopásának – értelmi szerzőjeként ostoba bohócoknak nevezte a spanyol anyacég vezetőit, mert azok 10,5 milliárd dolláros kártérítést követelnek. Kicillof hat órán át érvelt a szenátorok előtt: kedvenc viseletében, zakó nélkül, kigombolt ingben bizonygatta a Repsol-államosítás helyességét, miszerint a „keresletet és a termelést csak az állam képes növelni”. Volt már tapasztalata külföldi tulajdon elrekvirálásában. A szintén spanyol kézben lévő argentin légitársaság 2008-as államosítása után fél évig ő vezette a céget, és a tervezési miniszterrel együtt került most az YPF élére. Tavaly az állam képviselője lett a legnagyobb argentin acélgyártó, a Siderar SAIC felügyelőbizottságában.
Tisztelői és kollégái zseniálisnak, víziókkal teli szakembernek tartják, mások viszont keményvonalas marxistának, aki sosem tanul a hibáiból. Két gyermeke van, felesége a Buenos Aires-i egyetemen irodalmat tanít. Kedvenc időtöltése, hogy a családja körében olvas Uruguayban vásárolt birtokukon.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.