Pranab Mukherdzsi: befolyásos indiai elnökjelölt

  • HVG

Felkelni reggel a díszlovasok kürtjére, imádkozni a vörös mészkőből épült, 340 szobás elnöki palota házi szentélyében, reggelizni a csodálatos építmény valamelyik kertjében, majd egész nap fogadni a látogatókat. Pompásan hangzik, de nem erre vágyik az Indiában kormányzó Kongresszus Párt által az államfői posztra jelölt Pranab Mukherdzsi pénzügyminiszter, aki a kontinensnyi ország egyik legbefolyásosabb és legtapasztaltabb politikusaként aligha elégszik meg a ceremoniális kötelességekkel, ha győz a július 19-ei elnökválasztáson. A 65 éve független India eddigi 12 elnöke protokolláris feladatokat látott el újdelhi rezidenciájában, de ez most változhat. Könnyen előfordulhat, hogy a – legkésőbb 2014-ben esedékes – általános választás után széttöredezett parlament jön létre, és a kormányfő megnevezésében, a törvényhozás napirendjének alakításában kulcsszerepet kap az államfő. A nagyobb beleszólást a kétértelműen fogalmazó alkotmány is lehetővé teszi, az önálló Indiában először teremtve új hatalmi centrumot a monumentális kovácsoltvas kerítéssel és kapukkal körülvett, mogul stílusú dómokkal ékesített elnöki palotában.

A beköltözés a 77 éves Mukherdzsi karrierjének méltó betetőzését jelentené. Miután politológiát, történelmet és jogot tanult a Kalkuttai Egyetemen, hivatalnok, majd tanár és újságíró lett. Először 43 évvel ezelőtt választották be a parlament alsóházába, így szintén törvényhozó apja nyomdokaiba lépett. Első miniszteri posztját 39 évvel ezelőtt kapta, azóta a Kongresszus Párt szinte minden kormányának tagja volt, vezette a pénzügyi, a külügyi, a védelmi és a belügyi tárcát is. Remek tárgyalási képessége, hihetetlen memóriája és politikai túlélő ösztöne révén a pártbeli viták és harcok elrendezőjévé, a problémák megoldójává vált.

A kormányfői posztot remélte Indira Gandhi miniszterelnök 1984-es meggyilkolása után, de az utód az áldozat fia, Radzsiv Gandhi lett. Haragjában Mukherdzsi kilépett a Kongresszus Pártból, önálló szervezetet hozott létre, de pár évvel később megbékélt, és visszatért politikai otthonába. Sőt egyik mentorává vált a pártot jelenleg is vezető Szonja Gandhinak, aki férje, Radzsiv 1991-es meggyilkolása után vonakodva lépett a politikai porondra.

Az olvasni és kertészkedni szerető Mukherdzsi komoly nemzetközi elismerésben részesült, amikor 1984-ben az Euromoney gazdasági magazin a világ egyik legjobb pénzügyminiszterének választotta. Az 1981-es indiai pénzügyi válság után hozta rendbe az állam költségvetését, és világszerte feltűnést keltett, amikor teátrálisan bejelentette, hogy Újdelhi nem tart igényt az IMF utolsó, 1,1 milliárd dolláros hitelrészletére. Második pénzügyminiszteri ténykedése azonban vitatott: elnökjelöltsége miatt a minap úgy mondott le a posztról, hogy a rúpia értéke rekordmélységbe zuhant, a gazdasági növekedés lelassult, a költségvetési deficit elszabadult. Az indiai sajtó máris az ország legrosszabb pénzügyminiszterének kiáltotta ki, holott a reformok leállásában nagy szerepe van a belpolitikai bénultságnak.

E zsákutcából való kijutásban számottevő szerepe lehet elnökként a napi 18 órát dolgozó Mukherdzsinek. Amíg azonban nem szólítja őt a haza, a két fiú- és egy lánygyermekkel büszkélkedő politikus két szenvedélyének is adózhat. A gasztronómiának (kedvence a currys hal rizzsel) és a zenének; legszívesebben az irodalmi Nobel-díjas Rabindranath Tagore által írt és komponált dalokat előadó Rabindra Sangeet muzsikáját hallgatja. Aligha véletlenül: Tagore művészete is Mukherdzsi szűkebb hazája, Bengál kultúrájában gyökerezik.

Hozzászólások