„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Kiemelt téma lesz az egyház-finanszírozás átalakítása és az egyházak közfeladat-ellátásának finanszírozása az 1997-es vatikáni szerződés újratárgyalásakor, amelyet siettet a magyar kormány. Orbán Viktor miniszterelnök a napokban már ki is jelölte a tárgyalódelegáció kormányzati képviselőit Semjén Zsolt és Balog Zoltán miniszterek, illetve Rétvári Bence, Hoffmann Rózsa, Soltész Miklós, és Naszvadi György államtitkárok személyében. Az egyházi oldalon részt vevők névsora még nem ismert. A magyar katolikusok vezetői fenntartással tekintenek a tárgyalás elé, amely általuk szerzett, ám a felekezetek közti egyenlőség jegyében valamennyi egyházra kiterjedő jogokat változtatna meg. A jövő évi költségvetés tervezete alapján 2013-ban közel 35 milliárd forintból gazdálkodhatnak az egyházak, ennek majdnem fele a kárpótlás során pénzben „megváltott” egyházi ingatlanok alapján fizetendő járadék. Az egyházi alapintézmények működésére és az szja-felajánlások kiegészítésére 10,6 milliárdot, a hittanoktatás támogatására 3,1 milliárdot szán a kormány.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.