„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Július 17-én Budapestre érkezik a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság hivatalos delegációja, hogy megkezdje a tárgyalásokat a magyar államadósság finanszírozásához létfontosságú, biztonsági védőhálót jelentő 15 milliárd euró körüli hitel nyújtásáról. Az Országgyűlés nem az IMF és az EU által a tárgyalások megkezdésének feltételéül nyolc hónappal ezelőtt szabott módon változtatta meg a jegybanktörvényt. A két intézménynél azonban elfogadták Orbán Viktor kormányfő szóbeli ígéretét. E szerint Simor András jegybankelnök mandátumának 2013. március 3-ai lejártáig nem jelöl harmadik alelnököt, valamint új tagokat a jelenleg hétről kilencfősre duzzasztható, már most is 4:3 arányban kormánypárti többségű monetáris tanácsba. A módosítás hatálybalépésével az EU megszünteti a jegybanktörvény tavaly decemberi elfogadása miatt idén januárban Magyarországgal szemben indított kötelességszegési eljárást. Nem lesz könnyű azonban a magyar kormánynak megegyeznie leendő hitelezőivel, miután hétfőn az Országgyűlés áldását adta a pénzügyi tranzakciós illeték 2013. január 1-jei bevezetésére. A kormány ugyanis az általa 380 milliárd forintra becsült bevételből 120 milliárdot az MNB-től vár, amelynek megadóztatását az Európai Központi Bank a jegybanki függetlenség megsértésének tarthatja. Vitapont lehet még az önkormányzati rendszer átszabása és a közösségi közlekedés finanszírozása is.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.