„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
„...az a mondat, az a pár gesztus, az a sérelem, ami mindent felülír, / hogy pazarlásnak érezzek egy fél kötetet”. Szerelmi csalódását önti így versbe új, második (és egyben harmadik és negyedik) kötetében a mostanság még ifjúnak titulált (23 éves) költő, akiről pályatársai, kritikusai – egyébként saját önjellemzése nyomán – azt tartják: „szétírja magát”. Kétség sem fér hozzá: az elmúlt három esztendőben nemigen akadt olyan rangos irodalmi lap, ahol ne kért és kapott volna helyet öniróniával és önmarcangolással, haiku-rövidséggel és -mélységgel vagy kisnovella-hosszúsággal lüktető sorainak NYGÁ. Akiből olyannyira ömlik a vers, hogy akár el is hihetjük neki: a pazarlásnak minősített fél kötetét (már ami abból nem jelent meg a szerelmi vallomásos időszakában) valóban a fiókba süllyesztette, mert „van másik”, van újabb minden típusból, minden témáról. Parafrazeáló költeményből csakúgy, mint röhögtető bökversből, paródiából és filozofikus tiszteletadásból, szabályos szonettből, rím nélkül sodró lendületű szabadversből. A szerző költői sérülékenysége, félelme kitárva: rohanva él, rohanva ír, mert tán – bár nem gondol vele – „nem lesz már mód elkezdeni mind, amit bevégzett”. Az persze még kérdés, hogy évek múltán, amikor majd valóban válogatni kényszerül a dús termésből – vagy, ahogy a kötet „fülén” olvasható ajánlóban Tarján Tamás irodalomtörténész fogalmaz, a „dzsungeles versanyagból” –, mi marad majd fenn a szerző önrostáján.
Parnasszus
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.