Ozava Icsiro: a japán politika árnyéksógunja

  • HVG

Harmincnyolc képviselő dezertált a kormányzó Japán Demokrata Pártból (DPJ) a fogyasztási adó duplájára emelése miatt, ám még így is megmaradt a többsége az alsóházban. A pártütők vezetője a 70 éves Ozava Icsiro volt, aki az utóbbi két évtizedben a szigetország belpolitikájának nyughatatlan alakjaként többször szembeszállt aktuális szövetségeseivel, ezért kiérdemelte a Pusztító nevet. Mások viszont árnyéksógunnak hívják, mert álláspontját időnként szeszélyesen változtató, de befolyásos háttérszemélyiségként miniszterelnökök sorsáról döntött, ám jómaga soha nem töltötte be ezt a tisztséget.

A sógunhasonlat a habitusát tekintve találó, ám politikai meggyőződését illetően félrevezető, hiszen Ozava hosszú ideje azt hirdeti: a mai Japánnak olyan modernizációra lenne szüksége, mint amikor 1868-ban a Meidzsi-reform elsöpörte a Tokugava-sógunátust. A történelmi esemény fontosságát rendkívül szigorú anyja már gyerekkorában beleverte az 1942-ben az egyik legszegényebb japán prefektúrában, Ivatében született fiú fejébe. Ozava előbb közgazdasági, majd jogi diplomát szerzett, de gyorsan politikai pályára lépett. A mélyszegénységből gazdag üzletemberré vált apja 1968-ban meghalt, így fia japán szokás szerint megörökölte ivatei választókörzetét, ahonnan egy évre rá be is került a parlamentbe.

A megválasztásakor a modern Japán történetének legfiatalabb képviselőjének számító Ozavát Tanaka Kakuei, az 1955 óta kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) meghatározó személyisége vette a szárnyai alá. Ozava valósággal a pótapjának tekintette a pénz és a politika bűnös összefonódását hivatalos szintre emelő Tanakát. A mentora által ajánlott Fukuda Kazukót, egy gazdag építési vállalkozó lányát udvarlás nélkül, kötelességtudóan vette feleségül, a házasságból három fiú született. Ozava nem titkolta, hogy a neje nem a szíve választottja, állítólag több szeretője volt, és a felesége nyolc éve tudta meg, hogy az esküvő előtti kapcsolatából egy törvénytelen gyereke is lett.

Miután Tanaka – a japán politika eredeti árnyéksógunja – 1976-ban belebukott a Lockheed-gépek vásárlása körüli megvesztegetési botrányba, az LDP irányítása a Kanemaru Sin, Noburu Takesita és Ozava alkotta triumvirátus kezébe került. Mire Kanemaru politikai végzetét is elhozta egy korrupciós ügy, Ozava már az LDP főtitkára volt, aki 1993-ban megjelent, Tervezet Japán számára című könyvében felvázolta, hogyan kellene kinéznie az országnak a hidegháború lezárása után. Japánt a politikus olyan „normális országgá” szerette volna alakítani, amely sutba dobja a megszálló amerikaiak által írt békealkotmányát, és az USA határozottabb szövetségeseként él katonai erejével, a hatalomban pedig brit mintára két nagy párt váltja egymást. Az utóbbi érdekében cselekedett is, reformer társaival otthagyta az LDP-t, amely 1993-ban, történetében először, ellenzékbe szorult.

Az LDP száműzetése rövid ideig tartott, az új, többpárti koalíció hamar szétesett. A politikus egy évtizedre a háttérbe szorult, s akkor tért vissza, amikor 2006-ban a közreműködésével az LDP alternatívájává összekovácsolt DPJ elnöke lett. A történelmet kedvelő Ozavát azonban kísértette a múltja: a posztjáról egy pénzügyi botrány miatt röviddel az előtt kellett távoznia, hogy az LDP 2009-ben megnyerte a parlamenti választást. A magánélete is szétzilálódott. Az idén június közepén derült ki, hogy Kazuko benyújtotta a válókeresetet, amit a politikus támogatóihoz intézett levelében a kapcsolat kihűlése mellett így indokolt: a tavaly márciusi szökőár okozta reaktorbalesetet követően Ozava annyira félt a radioaktivitástól, hogy bezárkózott az otthonába, szakét ivott, és az ételét csak palackozott ásványvízzel engedte főzni.

Hozzászólások