„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Egyikük az épp negyedszázados múzeum névadója, a másik a legendás párizsi galériás. Mindketten sokat tettek az absztrakt művészet, különösen a második világháború utáni geometrikus absztrakt festészet meg- és elismertetéséért. Vasarely társalapítója volt René galériájának, amely az ő rajzaiból rendezte első kiállítását 1944-ben. Azóta az absztrakt művészet „klasszikusai” – Kupka, Sonia Delaunay, Arp, Le Corbusier, Albers és mások – éppúgy megfordultak a párizsi galériában, mint a nyugat- és kelet-európai, valamint a latin- és észak-amerikai geometrikus és kinetikus művészet, az op-art szinte összes jelentős mestere. Köztük Tomasello, Morellet, Jesús Rafael Soto és Vasarely fia, Yvaral. Az ő munkáik szerepelnek a tárlaton, többségükben magyarországi közgyűjteményekből, így a Vasarely Múzeum saját kollekciójából, ahová Vasarely és René – esetenként közös – ajándékaként kerültek. A galéria történetének a tárlaton figyelmet érdemlő további magyar vonatkozása, hogy 1960-ban és 1963-ban – amikor Magyarországon az absztrakt még szóként is tabu volt – helyt adott az idehaza mellőzött Kassák Lajos kiállításainak. Kassák ugyan még nem utazhatott Párizsba, de nem sokkal később itthon is megjelenhettek már absztrakt munkák, és 1969-ben Vasarely nagyszabású retrospektív tárlatot rendezhetett a Műcsarnokban.
Vasarely Múzeum Budapest, szeptember 16-áig
