„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Öt éve még Margaret Thatcher legendás brit piacpárti exkormányfő dél-koreai követőjének vallotta magát, múlt heti szöuli kampánynyitóján viszont már az elesettek bajnokaként mutatkozott be a 60 éves Pak Gjun Hje, aki esélyes arra, hogy a decemberi elnökválasztáson Dél-Korea történetének első elnöknője legyen. Harmadszor próbálkozik megszerezni a kivételes erősségű posztot, amelynek betöltője alakít kormányt, négyszáz állami vállalat vezetőjét nevezi ki, s kezdeményezi a törvényjavaslatok több mint négyötödét.
A törékeny alkatú nő számára jól ismert lesz az elnöki palota, hiszen éveket töltött el benne. Kilencéves volt, amikor apja, Pak Csong Hi 1961-ben katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. Dél-Korea akkoriban kommunista északi szomszédjánál szegényebb volt, és Pak Csong Hi diktatúrája alatt indult el a fejlett ipari országgá válás útján. A tábornok-elnök határozott gazdaságpolitikával építette fel az exportgépezetet, de az ellenzékieket börtönbe zárták és megkínozták, sajtószabadságról, demokráciáról pedig szó sem lehetett. A szöuli Szogang jezsuita egyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett Pak Franciaországban tanult, amikor 1974-ben apja hazarendelte, miután anyját egy merénylő agyonlőtte. Az Észak-Koreát irányító Kim Ir Szen utasítását követő fegyveres eredetileg Pak Csong Hit vette célba, de eltévesztette
Az anyjára megszólalásig hasonlító Pak Dél-Korea first ladyjeként szolgált apja mellett, akitől visszaemlékezései szerint rengeteget tanult. Nemcsak az üzleti és politikai tárgyalásokon, amiken részt vett, hanem az elnöki limuzinban folytatott magánbeszélgetéseiken is. Annyira belejött a szerepébe, hogy amikor 1979 októberében azzal ébresztették, hogy apját egy duhaj vacsorán lelőtte a dél-koreai hírszerzés főnöke, az volt az első kérdése: „Az észak-koreai határ mentén minden rendben van?” Apja halála után eltűnt a közéletből. Visszavonulása idején a naplójába meditatív bejegyzéseket írt arról, hogy a hatalom múló, mint a hulló őszi falevél, s a nehézségek formálják az embert.
A politika színpadára 1998-ban tért vissza saját jogon, amikor küldetésének érezte, hogy az ázsiai pénzügyi válság tépázta hazáján segítsen. A szöuli parlamentben az apja által is sűrűn hangoztatott hazaszeretetről, nemzeti egységről, elvhűségről és vérrel-verejtékkel épített gazdaságról szeretett beszélni. 2002-ben Phenjanban találkozott Kim Dzsong Il észak-koreai vezérrel. A látogatás pikantériáját az adta, hogy az apjaik halálos ellenségek voltak. Ugyanabban az évben megpróbálkozott az elnökjelöltséggel, de sem akkor, sem öt év múlva nem járt sikerrel.
Az apja által fegyelemre nevelt Pak – a három gyereknek nem volt szabad sírnia anyjuk temetésén – kampányidőszakban kivirul, és ennek is köszönhető, hogy kétszer is megmentette a konzervatív pártot a súlyos vereségtől a parlamenti választásokon. Legutóbb az idén áprilisban, amikor már az általa újjászervezett és Új Határ Párt névre átkeresztelt politikai alakulat élén állt, s olyan sok kezet rázott meg, hogy be kellett fásliznia a csuklóját. Apjától örökölte szenvtelenségét is: a szemtanúk szerint Pak Csong Hi 1974-ben rezzenéstelen arccal folytatta ünnepi beszédét a felesége lelövését követően, lánya pedig 2006-ban a körülményekhez képest sztoikusan fogadta, hogy egy szabadult rab tapétavágóval az egyik kampánygyűlésen tízcentis sebet ejtett az arcán. Ha nem szerepel a politikában, Pak zárkózottan él egy egyszerű házban Szöulban. Mint mondja, az apja mellett eltöltött fiatalkorában nem jutott ideje ismerkedésre, így hajadon maradt.
