„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Sokkolta a romániai pénzpiacot, és hirtelen 1,5 százalékkal gyengítette a lej árfolyamát az a bejelentés, amely szerint a szociáldemokrata–liberális–konzervatív kormánykoalíció (USL) regnálásának első hónapjában, májusban, elsősorban a belpolitikai bizonytalanság miatt, a külföldiek kétmilliárd euró tőkét vontak ki Romániából. A jegybank szerint mindez csak kezdeti jelzés volt, és attól tart, hogy a következő hónapokban még több tőke hagyja el az országot, s a 33 milliárd eurós jegybanki tartalék sovány garancia a pénzügyi stabilitásra. Az is aggasztó jel, hogy a külföldi bankok májusban 234 millió euróval csökkentették a romániai fiókjaikban elhelyezett közép- és hosszú távú letétjeiket. Elemzők biztosra veszik, hogy az ütem felgyorsul, miután a közelmúltban lejárt a külföldi bankok és a román állam között 2009-ben kötött kitettségmegőrzési egyezmény.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.