„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Adatokat kér be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a dinnyepiaci megállapodás ügyében, és ezután dönt arról, indít-e eljárást – közölte a hét elején a hivatal. A versenyhatóság az után nyilatkozott, hogy a múlt héten az áruházláncok – az agrárkormányzat és a dinnyepiacon érdekelt Simonka György (képünkön Budai Gyula államtitkárral) fideszes országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Dinnyeszövetség szorgalmazására – vállalták: ebben a hónapban nem csökkentik a dinnye fogyasztói árát kilónként 99 forint alá. A megállapodásról előzetesen nem kérték ki a GVH véleményét, a hivatal – közleménye szerint – a sajtóból értesült az ügyről, majd bejelentés is érkezett hozzájuk. Ezután Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár a GVH-ban tárgyalt az ügyben. Simonka később tagadta, hogy megállapodás született volna az árról, szerinte a kereskedők csupán „teljesítették kérésüket”, hogy ne adják a termelői önköltségi árnál olcsóbban a dinnyét. A CBA akciós újságjában korábban 69 forintért kínálta a dinnye kilóját, és több üzletében a 99 forintos dinnye mellé kitett táblákon magyarázkodott a magasabb ár miatt, a „Vidékfejlesztési Minisztérium kérésére” hivatkozva. Hétfőre, az esetleges GVH-eljárás hírére, csökkentek a dinnyeárak.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.