„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
HVG, 2012. július 21.
Az urbanizációt a cikkben szereplő városiasodásként interpretálni azért nem szerencsés, mert magát az urbanizáció fogalmát két folyamat jelenti (amelyek között természetesen van összefüggés, ugyanakkor különbség is): az egyik a városodás, ami a városok számának, területének és népességének abszolút és relatív növekedése; a másik pedig a városiasodás, ami a gazdasági, infrastrukturális és életmódbeli változásokat jelenti. A cikk ugyanakkor mindkét értelmében beszél az urbanizációról és hatásairól, miközben csak a városiasodást említi. Szintén ebben a cikkben olvasható, hogy a lakosság gyarapodásával törvényszerűen növekvő szén-dioxid-kibocsátás is gondokat okoz, amolyan „hőszigetekké” változtatja a nagyvárosokat. Természetesen a probléma felvetése jogos, ám a települések területét – különösen azok belső, központi részeit – hőszigetté nem alapvetően a fokozott légszennyezés változtatja (noha szerepe van benne), hanem az, hogy a települések építőanyaga és geometriája jelentősen eltér a természetes felszínekétől. A településeken mindezek együttes hatására módosul a sugárzási mérleg, az energia- és vízegyenleg. Ezek következménye és legszembetűnőbb hatása pedig a települési hőmérsékleti többlet (idézőjel nélküli szakkifejezéssel: városi hősziget = urban heat island) jelensége, valamint az egyéb klímaparaméterek (légáramlás, légnedvesség, csapadék) módosulása is, amelyek leírásával és vizsgálatával a városklimatológia tudománya foglalkozik. A szakterület nevével ellentétben ezek a jelenségek nemcsak a (nagy)városokban fordulnak elő, hanem részben, illetve mérsékeltebb formában már kisebb településeken is kimutathatók.
SÜMEGHY ZOLTÁN
(SZEGED)
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.