Néhány óra alatt tízmilliárd dollárral csökkent a Facebook amerikai közösségi portál piaci értéke. Miután a májusban tőzsdére vitt cég múlt pénteken bejelentette, 2012 második negyedévét 157 millió dolláros veszteséggel zárta, papírjainak értéke 17 százalékot, a kibocsátáskorihoz képest negyven százalékot esett. A bizonytalanság hátterében elsősorban az áll, hogy a közösségi portált egyre többen alkalmazzák mobileszközökről – júniusban naponta 543 millió, az egy évvel korábbinál 67 százalékkal több felhasználó jelentkezett be így –, s a mobilfelületekre jóval nehezebb elhelyezni a legfőbb bevételi forrásnak számító reklámokat. A statisztikák szerint az aktív Facebook-tagok 57 százaléka tért már át a mobileszközök használatára.
Mélyben a Facebook
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.