Az utóbbi évek legeredményesebb európai labdarúgói között jegyzik a 35 éves Andrij Mikolajovics Sevcsenkót, a Dinamo Kijevben, majd az olasz Milanban látványos karriert befutott ukrán csatárt. A Milanban 175, a Dinamóban 124, az ukrán válogatottban pedig 48 gólos játékos elsősorban a fejjátékának és a helyezkedésnek köszönhette sikereit – például a 2004-ben megkapott Aranylabdát –, ám a legutóbbi fellépésével valószínűleg sokat rontott a megítélésén. Nem sokkal az után ugyanis, hogy a lengyel–ukrán labdarúgó-Eb-n az ukrán csapat az ő két góljával győzte le Svédországot, bejelentette: szögre akasztja a stoplis cipőt, és csatlakozik a Natalija Koroljevszka vezette szociáldemokrata színezetű párthoz.
A közelmúltban a Natalija Koroljevszka Pártja – Hajrá Ukrajna nevű tömörülés a börtönben ülő Julija Timosenko nevével fémjelzett ellenzéki szövetségből vált ki, és úgy tűnik, Viktor Janukovics államfő táborában indul majd az októberi parlamenti választáson. Sevcsenko, aki a párt választási listájának második helyére került, egyszer már kiállt Janukovics mellett: a 2004-es elnökválasztás előtt is őt támogatta. Miután azonban az eredmények manipulálása miatt kitört a Janukovics vereségéhez vezető narancsos forradalom, Sevcsenko hazai népszerűsége átmenetileg csökkenésnek indult: az olasz bajnoki meccsekre kilátogató ukrán szurkolók „Egy nemzet sír a döntésed miatt” feliratú transzparensekkel fogadták a pályára kifutó játékost. Mostani döntése meglepetést okozott, hiszen júniusban még azt mondta, visszavonulása után edző akar lenni.
Sevcsenko pályafutását mindig is a gyors sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte. A Kijevtől száz kilométerre fekvő Dvirkivsina faluban született, már háromévesen azzal foglalatoskodott, hogy rendületlenül rugdosta a labdát a szülői ház falához, s Kijevben is folytatta, ahol egy grundmeccsen fedezte fel a benne rejlő tehetséget Olekszandr Spakov, a Dinamo kölyökcsapatának edzője. A csúcsra vezető út azonban göröngyös volt: apja – a szovjet hadsereg harckocsizó zászlósa – a fiából is katonát akart csinálni, és csak a sokadik könyörgésre engedte focizni.
Az eleinte inkább kitartónak, mint kimagasló tehetségűnek tartott Sevcsenko 18 évesen mutatkozhatott be a Dinamo felnőtt csapatában, s 1994–2006 között töretlen volt az emelkedés: öt évig az ukrán bajnokságban ontotta a gólokat, majd az AC Milanban. 2006-ban viszont megtört a varázs: a Chelsea-tulajdonos orosz Roman Abramovics milliárdos kezdeményezésére a londoni klubhoz került, ahol José Mourinho mester meglehetősen ellenségesen fogadta a 31 millió fontért megvett sztárt. A leginkább csak vergődő Sevcsenkót amerikai felesége, az egykori modell Kirsten Pazik könyörögte vissza Milánóba, ahol a klubelnök-miniszterelnök, valamint a focista nagyobbik fiának keresztapja, Silvio Berlusconi visszafogadta a megtévedt bárányt. Visszatérése azonban kudarcot hozott – 18 bajnoki meccsen egy gólt sem rúgott –, s 2009-ben már ismét anyaegyesületében kergette a bőrt.
Sevcsenko az ukrán és orosz mellett olaszul is jól beszél – bár már évek óta tanul angolul, Kirstennel is az olasz a fő közös nyelve –, s barátai között ott van Giorgio Armani divattervező is. Üzleti kapcsolatok is fűzik a 78 éves milliárdoshoz: Kijevben ő nyitotta meg a résztulajdonában lévő két Armani-butikot. Nem csak Armani köti a divatvilághoz, Sevcsenko finanszírozza felesége amerikai internetes ruházati áruházát is. A foci mellett más sportok is érdeklik: fiatalon megpróbálkozott az ökölvívással, mostanság pedig gyakran látni golfpályákon. Több mint 40 millió dollárosra becsült vagyonából – alapítványán keresztül – beteg és szegény gyermekeket támogat.