HVG, 2012. augusztus 4.
Hamis gulyás cím alatt írnak a magyar kriminalisztika történetének egyik leghíresebb esetéről, a dánospusztai négyes rablógyilkosságról is. Mint ügyész, kriminalista és a dánosi bűntény kutatója kiegészíteném egy-két ténnyel a cikkben olvasottakat. A dánosi rablógyilkosság során – amely 1907. július 19-éről 20-ára virradó éjjel történt – a nők közül meggyilkolásuk előtt „csak” a kocsmáros, Szarvas Pál nevelt leányát, az akkor 17 éves Vrana Teréziát erőszakolták meg. A kannibalizmus vádját az akkori mértéktartó lapok (például a Budapesti Hírlap és a Népszava) meg sem említették, csak a bulvársajtó (így A Nap) írt erről az igaztalan vádról, amelyet azonban a hatóságok egy pillanatig sem vettek komolyan. A boncolás eredményét olyannyira nyilvánosságra hozták, hogy magát az agnoszkálást is a helyszínen, nyilvánosan ejtették meg a korabeli sajtó és az összegyűlt körülbelül másfél ezer ember jelenlétében. A sértettek halálának okát, a szexuális erőszak tényét is megírta a korabeli sajtó a nyomozás és a későbbi bírósági eljárás során is. A cigányokkal kapcsolatos emberevési és gyermeklopási vádak képtelenségéről már korábban, 1897-ben írt Endrődy Géza csendőr főhadnagy az első hazai kriminalisztikai szakkönyvben, ennek ellenére a mai napig cigányellenességgel vádolják őt, véleményem szerint igazságtalanul. Az eset nyomozása során a csendőrök által a cigányokkal szemben elkövetett túlkapások miatt több akkori újságban is cikkek jelentek meg – többek között Ady Endre tollából. A cigányok egységes megbélyegzése ellen is többen felszólaltak, ezért a brutális bűntény miatti tömeghisztéria okán nem korrekt csak a cigányok kiirtása mellett érvelő publicistát idézni. A rendkívül alaposan lefolytatott bizonyítás után (az esküdteknek a bíróság több mint 300 kérdést tett fel!) született ítélet szerint három embert életfogytiglani, másik hármat pedig 15 évi szabadságvesztésre ítéltek, és több, rövidebb idejű szabadságvesztést is kiszabtak, egy személyt pedig felmentettek (összesen 18 vádlott volt). Ennek ellenére még ma is vannak cigány közéleti személyiségek, akik hat végrehajtott halálos ítéletről beszélnek. A bíróság elsősorban azért nem szabott ki halálbüntetést, mert a legsúlyosabb vádpontokkal illetett vándorcigány elkövetőkről nem lehetett megállapítani pontos életkorukat, így azt sem, hogy betöltötték-e már a huszadik életévüket, ami a halálbüntetés kiszabásának feltétele volt. Az ítélet véleményem szerint fényesen bizonyítja a korabeli magyar büntető igazságszolgáltatás európai színvonalát.
IBOLYA TIBOR
(BUDAPEST)
Igen szerencsétlennek tartom, hogy épp az augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján utcára kerülő számban szerepel az emberevéssel vádolt cigányokról egy amúgy jól megírt és hasznos cikk, aminek felcíme és címe könnyen félrevezetheti a felületes olvasót – amilyenek talán még a HVG vásárlói között is akadnak. Aki nem járatos a témában, és nem fog bele a cikk olvasásába, netán oda sem lapoz, abban könnyen rögzülhet, hogy volt/van valami súlyos vád – már megint! – a romák ellen. Igaz, a 38. oldalon ott az esetleges félreértést azonnal eloszlató, áthallásos lead: „Egy cigányokat sújtó jogtipró, előítéletekre alapozott, véres per tette eltökéltté II. Józsefet 230 éve abban, hogy szigorúan korlátozza a vármegyék által könnyű kézzel osztogatott halálbüntetések végrehajtását.”
D. MAGYARI IMRE
(BUDAPEST)
