HVG, 2012. augusztus 11.
Cikkükben idézik a Kádár-korszak ideológiai és kulturális életét meghatározó Aczél György (képünkön) egyik humorosnak szánt szólásmondását, vagyis hogy a cenzúrahivatal nélküli Magyarországon a főszerkesztői értekezleteken kerül sor az utólagos cenzúrázásra. Eltekintve attól, hogy szerintem ez nem volt vicces megjegyzés, leginkább csendőrhumornak nevezném, a helyzet korántsem így állt. Bizony, a Kádár-korszakban nagyon is volt előzetes cenzúra (is), még ha az egyes cikkeket valóban nem kellett megjelenés előtt egy hivatalban lepecsételtetni. Az MSZMP által vezérelt totális kontroll igen szövevényes hálója ugyanis az egész tömegtájékoztatást átszőtte. Ennek alátámasztására idézhették volna Aczél egy másik, igaz, nem tréfás kijelentését, amikor 1979 nyarán meglehetősen nyersen figyelmeztette a főszerkesztői értekezlet résztvevőit, hogy „a mi cenzoraink önök”. Ezen azt értette, hogy akik a párt és az állam megbízásából főszerkesztői feladatokat vállalnak, azoknak a cenzorságot is „vállalniuk kell”. (Ez a kijelentés már 2004 óta ismert a Zárt, bizalmas, számozott című forráskiadványból.) A cikkükben említett botrányok legtöbbször a „cenzorok” figyelmetlenségéből, a kényes esetekre előírt „konzultáció” elmaradásából fakadtak, a szerkesztőségek lázadásai a kivételek közé tartoztak.
JÁNOSI GÁBOR
(BUDAPEST)
