Vészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinát megmentésére a cég drámai likviditási helyzete miatt. A kis forgótőkével rendelkező és magas felvásárlási árakkal küzdő, emiatt folyamatos veszteséget termelő élelmiszer-feldolgozó tulajdonosa, a HAGE-Nagisz Zrt. megpróbál a cégcsoportján belül pluszforrásokat biztosítani – tudta meg a HVG Ruck János vezérigazgatótól. Eddig más magánbefektetők nem mutattak érdeklődést a nagy múltú Békés megyei cég iránt. Kiderült, hogy az állam az uniós szabályok miatt nem tud támogatást adni, és ideiglenesen sem tud kisebbségi tulajdont szerezni a hungarikumokat gyártó üzemben. Ruck szerint legalább másfél milliárd forintra lenne szüksége a Gyulai Húskombinátnak, hogy a megrendeléseit időben tudja teljesíteni. A kormányfő utasítására Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyeztető megbeszélést hívott össze. Ezen a kormány, a Magyar Fejlesztési Bank, a menedzsment és a gyulai városvezetés mellett agrár-érdekvédelmi szervezetek, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, valamint a Vágóállat és Hús Terméktanács képviselői vettek részt.
Húskombinát végveszélyben?
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.