Ukrán gáztender

  • HVG

Az orosz Lukoil helyett az amerikai Exxon Mobil és a holland–brit Royal Dutch Shell vezette konzorciumot bízta meg Ukrajna a fekete-tengeri Szkifszka gáz- és olajlelőhely termelésbe vonásával. A 10-12 milliárd dolláros, idén ősszel induló fejlesztés eredményeként a 200-250 milliárd köbméter gázt rejtő mezőből évente ötmilliárd köbmétert lehet majd felszínre hozni. Ukrajna, amely tavaly gázfelhasználása kétharmadát, negyvenmilliárd köbmétert importált Oroszországból, igyekszik csökkenteni függőségét Moszkvától; májusban a Royal Dutch Shell és az amerikai Chevron nyerte meg a legjobb ukrajnai palagázlelőhelyek kitermelésére kiírt nemzetközi pályázatot. Míg Kijev igyekszik diverzifikálni energiaimportját, Moszkva az Ukrajnát elkerülő tranzitútvonalak fejlesztésén dolgozik. Jelenleg az Oroszország felől Közép- és Nyugat-Európába érkező gáz több mint nyolcvan százaléka utazik Ukrajnán keresztül, ám amint a már részlegesen működő Északi Áramlat vezeték után várhatóan 2016-ban megnyílik a Déli Áramlat is, az Ukrajnán keresztül szállított mennyiség hatvan százalékkal csökken majd.

Hozzászólások