Váltóláz

  • HVG

HVG, 2012. augusztus 11.

A kerékpárút-fejlesztésekről szóló cikkükben a Balaton körüli kerékpárutakról azt írják: „az útnak nincs gazdája, mert állami beruházásban épült”. Ezt sokan valóban így tudják, holott természetesen minden útnak van gazdája. Ezeket a kerékpárutakat eredetileg kétségkívül az állam megrendelésére építették meg, később viszont „ha kell, ha nem” alapon rátestálták őket a terület mindenkori gazdájára. Azóta az aktuális területi önkormányzatok joga és kötelessége az út fenntartása. A kerékpárutak ugyanis helyi útnak minősülnek, márpedig azok tulajdonosa, kezelője, karbantartója a területileg illetékes polgármesteri hivatal. Magyarországon nincs olyan központi szervezet, amely a kerékpárutak fejlesztésért és karbantartásáért országosan felelős lenne. Az a baj, hogy ezt még a helyi önkormányzatok sem akarják tudomásul venni. Nem árt azonban tudni, hogy ahol a közelmúltban (5 éven belül) uniós támogatásból épültek meg a kerékpárutak, ott – ha nem tartják karban azokat – a támogatást nyújtó visszakérheti (akár állampolgári bejelentés alapján is) a támogatás összegét, amit az út megépítésére adott. Ennek ellenére manapság a tulajdonosok általában egy garast sem hajlandók áldozni a karbantartással összefüggő feladataikra. Érdekes módon ezt a polgármesteri hivatalok felettes szervei, a helyi kormányhivatalok sem kommunikálják „lefelé”. A legtöbb kerékpáros utat egyébként nem csak biciklisták használják, hanem gyalogosok is. Ami persze így nem felel meg igazából a célnak, de a statisztikákat szépíti. Manapság az az általános gyakorlat, hogy inkább kér minden önkormányzat – végső soron az Európai Uniótól – néhány százmillió forintot, mint hogy saját pénzből ennek akár csak a töredékét is a kerékpárút kiszélesítésére költse. Ez utóbbit ugyanis az EU már nem támogatja.

KOCSI IMRE

(TATA)

Hozzászólások