„Mégis milyen terheket akar még róni a gazdagokra?” – próbált provokálni a műsorvezető, ám Sahra Wagenknecht a tőle megszokott módon vágott vissza. „A kérdés nem ez, hanem az, hogy a szegényeket meddig lehet még terhelni” – replikázott a számtalan vitaműsor egyikében, ahol ismét arról volt szó, kiket sújtsanak a gazdasági nehézségek miatti megszorítások. A német Baloldal párt 43 éves elnökhelyettese szigorú tekintetével is nyomatékot adott tézisének, miszerint alapvetően a tehetősek – legyenek azok emberek vagy pénzintézetek, energiakonszernek vagy befektetési alapok – vállára kell többet rakni, a szegények, vagyis a bérből élők, a munkanélküliek, a segélyre szorulók tovább már nem sanyargathatók.
A fekete haját mindig kontyba összefogva viselő, konzervatívan öltözködő Wagenknecht a németországi talkshow-k állandó meghívottja. Pártja szerint azért, mert nála összefogottabban, határozottabban senki sem tudná védeni a „Fizessenek a gazdagok” elvét. A Jénában német anyától és iráni apától – akivel hároméves kora óta nincs kapcsolata – született Sahra nem úgy indult, mint fegyelmezett pártkatona. Még az NDK-s időkben, gimnazistaként megtagadta a részvételt az akkor kötelező katonai oktatáson, amiért el is tiltották a továbbtanulástól. Szerencséjére az újraegyesítés után ez már nem volt érvényes, így a jénai mellett a berlini és a hollandiai Groningeni Egyetemen is tanulhatott filozófiát. Diplomamunkáját Marxból írta, azaz sok szalonbaloldalival ellentétben ő valóban olvasta is a klasszikusokat. Wagenknecht a kilencvenes években az akkor PDS névre hallgató NDK-s utódpárton belül a kommunista platformhoz tartozott, s bár ez már nem áll fenn, sokan még most is oda sorolják. Az évek során megszilárdította helyét a pártban, noha sokan túl merevnek, túl dogmatikusnak tartották, ahogy a kizsákmányolásról, a fontosabb termelőágazatok, s mindenekelőtt a bankok társadalmasításáról beszélt.
Egy időre, 2004–2009 között el is tűnt a berlini politikai színtérről, európai parlamenti képviselőként dolgozott. A legutóbbi Bundestag-választás óta azonban ismét a német parlamentben hallatja a hangját. Nyilvános fellépései nem kevés megfigyelőben keltik azt a benyomást, mintha a német kommunista párt 1919-ben tiszti különítményesek által meggyilkolt társalapítójára, Rosa Luxemburgra szeretne hasonlítani.
Attraktív megjelenése amúgy még a Baloldal pártot összekovácsoló Oskar Lafontaine szívét is megdobogtatta. Amikor Lafontaine 2009 novemberében váratlanul otthagyta a Bundestag-frakciót, s visszavonult Saarbrückenbe, a hivatalos indoklás a betegsége volt, ám azt is lehetett hallani, hogy valójában akkori felesége, az ismert közgazdász, Christa Müller „rendelte haza”, hogy ne legyen Sahra közelében. Az akció nem járt sikerrel: a Lafontaine házaspár időközben szétköltözött, Wagenknecht is külön élt férjétől, Ralph-Thomas Niemeyer újságíró-filmproducertől – aztán néhány hónapja a 69 éves Lafontaine bejelentette, hogy a 26 évvel fiatalabb Sahrával immár egy pár.
Hogy ez mennyiben segítheti vagy hátráltatja Wagenknecht politikai karrierjét, még nem lehet tudni. Mindenesetre a parlamenti frakció és a párt alelnöke, tehát bármely helyen támadna üresedés, ő készen áll. A párt gazdaságpolitikai állásfoglalásait pedig – legyen szó a görög adósságválság rendezéséről vagy a kötelező minimálbér bevezetésének szorgalmazásáról – Wagenknecht jegyzi. Külpolitikai kérdésekben eddig kevéssé vétette észre magát, leszámítva azt a gesztusát, amikor 2010-ben a Bundestag előtt meghívott vendégként beszédet mondó Simon Peresz izraeli államfő üdvözlésekor – ellentétben a többi német képviselővel és az általános udvariassági szokásokkal – nem volt hajlandó felállni a helyéről. Mondván, olyan politikusnak, aki háborúért felelős, nem adja meg a tiszteletet.
