Rekordidő alatt elkapkodták az indulókészletnek szánt iPhone 5 okostelefonokat a készüléket a gyártó Apple honlapján előjegyzők, akik az első 24 órában 2 millió készülékre adtak le megrendelést. Az iPhone előző két modelljéből 600 ezer, illetve 1,2 millió darab kelt el ugyanennyi idő alatt. Az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Hongkongban, Japánban, Szingapúrban, Francia- és Németországban, valamint Nagy-Britanniában szeptember 21-étől juthatnak hozzá a vevők az okostelefonokhoz. További 22 országban egy héttel később lesz a premier, köztük Magyarországon is, ahol a T-Mobile kezdi árusítani az elődeinél nagyobb képernyőjű iPhone 5-öst. Az Apple az iPhone-család tagjaiból az okostelefon 2007-es bemutatása óta 243 millió darabot adott el, és ebből származik a bevételének csaknem fele. Az okostelefonok világpiacán a második negyedévben a dél-koreai Samsung 32,6, az Apple 17 százalékos részesedéssel rendelkezett, de a kaliforniai cégnek a legmagasabb a profitrátája. A világ legértékesebb tőzsdei társaságának számító Apple részvényének árfolyama érintette a 700 dollárt, és az előző iPhone-modell tavaly októberi bemutatása óta 80 százalékot emelkedett.
iPhone-hisztéria