Példás szavak

  • HVG

HVG, 2012. augusztus 18.

Most került csak kezembe a magyar nyelv nagyszótáráról szóló interjú, amelyet megdöbbenéssel olvastam. Ha jól értem, az akadémia lexikográfusai azon dolgoznak, hogy egy 25 év múlva (2037-ben) befejezendő lexikonsorozatot adjanak ki, amelyben papírra nyomtatnák a magyar nyelv fontosabb szavainak értelmezését, különös gondot fordítva arra, hogy idézetekkel nyelvi környezetbe helyezzék azokat. Meggyőződésem, hogy egy ilyen művet ma kizárólag digitális formátumban szabadna kiadni. Nem is szólva a 2037-es dátumról, amikor a mai koncepció alapján nyilván szintén papírra nyomtatandó kiegészítő kötetek készítése venné kezdetét. A papírkötetek kiadása ilyen módon nevetséges. Ne értsenek félre, a lexikon céljaival egyetértek, elkészítését szükségesnek és fontosnak gondolom, de a közpénzen létrehozott és összegyűjtött hatalmas tudásanyagot sokkal szívesebben látnám azonnal digitális formában, mégpedig nem kevesek által hozzáférhető fizetős (ma egy kötet ára tízezer forint fölött van), hanem bárki által hozzáférhető ingyenes módon. Fontos lenne, hogy az Akadémia döntéshozói is megértsék: attól, hogy egy kiadvány csak digitális formában készül el, nem lesz kevesebb az értéke, mintha pénzt és erőforrást pazarló módon papírra nyomtatnánk azt. Sőt használati komfortja folytán sokkal több is lehet annál. Érdemes lenne végül azt is megfontolni, hogy a lexikon elkészült részeit egy huszárvágással az interneten is közzétegyék. Így nemcsak a cikkben említett, valóban „riasztóan kevés” kétezer vásárlónak, hanem esetleg több millió felhasználónak nyílhatna alkalma arra, hogy a lexikon segítségével szebben használja és jobban értse nyelvünk szavait.

SZITA PÉTER

(BUDAPEST)

Hozzászólások