Mamphela Ramphele: pártalapító veterán dél-afrikai mozgalmár

  • HVG

Az 1994-es első szabad választások idején tapasztalt lelkesedést szeretné visszahozni, mert az azóta egyfolytában nagy többséggel kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elitje korrupttá vált, a jövedelmi különbségek a társadalomban nem csökkentek, ezért a kiábrándultakat megcélzó pártot alapít – Agang néven, ami sotho nyelven építést jelent – Dél-Afrikában Mamphela Ramphele. A 65 éves, törékeny alkatú asszony pedigréje makulátlan, már egyetemistaként a fajüldöző rezsim elleni küzdelem egyik élharcosa volt, a politikai szerepvállalásért az egyik legnagyobb dél-afrikai bányatársaság, a Gold Fields elnöki posztját hagyta ott.

Ramphele a mai Limpopo tartományban, Dél-Afrika északkeleti csücskében született. Apja és anyja is falusi tanító volt, ami az apartheid idején a helyi körülményekhez képest jobb életet jelentett, annak ellenére, hogy a lány mezítláb járt iskolába. A középiskolai osztályában csak ketten voltak lányok, és a gyógyítás iránt már gyerekként vonzalmat érző Ramphele 1968-ban bekerült Natal tartomány – a jelenlegi neve KwaZulu Natal – egyetemének orvosi karára, amely az egyetlen volt Dél-Afrikában, ahová a fajüldöző pretoriai kormány külön engedélye nélkül felvehettek fekete hallgatókat.

Az egyetemen nemcsak jól tanult, hanem belevetette magát az apartheid elleni szervezkedésbe is. Ebben társra talált: a nála egy évvel idősebb Steve Bikóval együtt alapította a Fekete Öntudat Mozgalmat, amely azt vallotta, mielőtt a fehérek uralmát próbálják megdönteni, a feketéknek meg kell teremteniük saját önbecsülésüket. A kapcsolat nem csak politikai volt, a feltűnően szép – és akkoriban nőtől szokatlan szabadossággal dohányzó – Ramphele szenvedélyes viszonyt kezdett Bikóval, ami az után is folytatódott, hogy mindketten mással házasodtak össze. Az 1976-os sowetói vérengzést követően Biko a rezsim üldözöttje lett, 1977 augusztusában a terrorizmusellenes törvényre hivatkozva letartóztatták, majd a rendőri fogságban agyonverték. A korábban a polgárjogi tevékenységéért a börtönt szintén megjárt Ramphele akkor terhes volt a második gyerekükkel – az első, 1974-ben született lányuk két hónapos korában meghalt –, és máig élete nagy szerelmének tartja Bikót. Az akkor már orvosi diplomás nőt a kormány a Limpopo tartománybeli Tzaneenbe száműzte, ott szülte meg fiát, Hlumelo Bikót – a keresztnév jelentése: elhalt fatörzsről sarjadt új ág. Egy tavalyi interjújában Ramphele ezt élete legszebb napjának nevezte, mert a fiú a megszólalásig hasonlít az apjára, így Biko reinkarnációjának tekinti. A második házasságából 1983-ban újabb fia született.

A száműzetésben az állandó rendőri felügyelet alatt Ramphele szegények számára szervezett egészségügyi programokat. Hét év után engedték vissza, hogy orvosi hivatását gyakorolja, majd diplomát szerzett társadalmi antropológiából is. A leghíresebb dél-afrikai felsőoktatási intézményben, a Fokvárosi Egyetemen kapott kutatói állást, és az apartheid rezsim összeomlása után, 1996-ban adminisztratív irányítói feladatokat ellátó rektorhelyettes lett, az első fekete szakember a nagy presztízsű poszton. 2000-ben a Világbank négy ügyvezető igazgatójának egyikévé nevezték ki, a külkapcsolatokért felelt, megbízatásának lejárta után hazatért, és különböző igazgatótanácsi pozíciókat töltött be. A fokvárosi otthonában egyedül élő Ramphele munkabírása legendás, képes napi 18 órát dolgozni, a hajtást a hétvégeken korábban túrázással pihente ki, manapság inkább sétál és zenét hallgat.

Hozzászólások