HVG, 2013. március 2.
Baloldaliként őszintén tisztelem a konzervatív értelmiségi Solymosi Frigyes akadémikust. Hanem legyen itt egy röpke visszatekintés. „Akkor mondjál le!” – utasították el anno testületileg Békesi ultimatív reformprogramját. És lőn. Majd némi hezitálás után Hornék fölvállalták a drasztikusabb Bokros-csomagot, amelynek névadója be nem tartott ígérettel bánt a pauperekkel. A „makróban” így-úgy rendet vágott, de lenn szívtak rendesen. Ám ne feledjük: mindezt megelőzte az „antalli” örökség szemérmesen rendre elhallgatott legfőbb kártevése, amely a háztáji intézményesítésével igen sikeresen stimulált, a hetvenes évekre már a világszínvonalat közelítő „kádári” agrárium szétverésében testesült meg. Párban az élelmiszer-feldolgozó ipar kezdeti elkótyavetyélésével. Az első kabinet csúfos bukása után győzött az MSZP, és frigyre lépett az SZDSZ-szel. Az új kormány gazdaságpolitikájában (is) egyre inkább az utóbbi lett a szocialisták „vakvezető kutyája”, és a közvélemény egy idő után igencsak „megbokrosodott”. Olyannyira, hogy az első Orbán-kormány regnálása kezdetén talán még Ágh Attila is szocdemebbnek titulálta a fideszes úzust az indulatosan leváltottnál. Aztán Orbánék, ha csak hajszálnyival is, de – vesztettek. Nyolc év ide, nyolc év oda, a mostani teljesítményük botrányos, és ha ezt a Nemzeti Kör tagja immár másodszor rója fel, az talán kijózanító hatással lehet a „kétharmadosságtól” megzákányosodott maiakra, de tőlük sokat várni már alkalmasint dőreség lenne.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
