Áttörést értek el az Exeteri Egyetem tudósai: úgy módosították az E. coli baktériumok génállományát, hogy a parányi élőlények a gázolajhoz nagyon hasonló anyagot állítsanak elő – cukorból. „Nem valamiféle helyettesítő bioüzemanyagot fejlesztettünk ki, az autógyártók és a gépkocsivezetők észre sem veszik a különbséget” – jelentette ki a mérnökcsoport egyik vezetője, John Love. A járművek többsége eddig nem használhatott közvetlenül biodízelt, sem bioetanolt, csak úgy, hogy 10-15 százaléknyi részt a hagyományos üzemanyaghoz kevertek belőle.
A mostani fejlesztés – különösen, ha ipari méretekben is megindul az újfajta hajtóanyag gyártása – minden bizonnyal kiélezi a bioüzemanyagról folyó vitákat. A főként kukoricából, cukornádból, illetve gabonából készülő üzemanyagok ugyanis csak első látásra tűnnek ideális megoldásnak. E „műbenzinek” elégetésével – ellentétben a fosszilis alapú benzinével és gázolajéval – nem kerül plusz-szén-dioxid a légkörbe, hiszen a később üzemanyaggá váló növények a növekedésük során kivonják a levegőben lévő szén-dioxid egy részét, gyártásuk azonban jelentős mennyiségű energiát követel, a földeket pedig ipari növényekkel vetik be, és emiatt csökken a világszerte elérhető élelmiszer mennyisége.
„Az USA tavaly több százmillió tonna kukoricát és gabonát égetett el hajtóanyagként. Egy autó ötvenliteres benzintankjának egyszeri megtöltéséhez szükséges bioüzemanyaghoz 352 kilogramm kukorica kell, ennyiből Mexikóban vagy Zambiában – ahol ez a növény alapvető élelmiszer – egy ember egy évig elél” – állítja Jean Ziegler, az ENSZ egykori élelmiszerügyi szakértője. Ha tovább tart a kukorica árának emelkedése – a termény ára két év alatt 63 százalékkal ugrott meg –, akkor Ziegler szerint százezrek halhatnak éhen, mert nem lesz elég pénzük, hogy elegendő ételhez jussanak.
Tavaly 2,7 százalékkal emelkedtek világszerte az élelmiszerárak, s bár még nem érték el az 1974-es csúcsot, a drágulás több mint egy évtizede folyamatos. Az ezredfordulótól 2012-ig évente átlagosan 6,5 százalékos áremelkedést mértek, s a Worldwatch Institute kutatóintézet szerint a trend egybeesik azzal, hogy 2000 óta a hatszorosára ugrott a bioüzemanyag-termelés.
Egy év alatt 460 millió fonttal növelik a brit autósok kiadásait a bioüzemanyagok – véli a Chatham House független londoni kutatóintézet, melynek vezető elemzője, Rob Bailey szerint ezek a hajtóanyagok túl sokba kerülnek, a módszer túl drága a szén-dioxid-kibocsátás visszafogására. A bioüzemanyagok részesedésének növelésére vállalt kötelezettségek miatt a piaci viszonyok is torzulnak. A biohajtóanyag egyik fontos alapanyaga például a használt főzőolaj, ami ezért tavaly drágább volt, mint a friss olívaolaj. Így érdemes volt akár egy szem krumplit is kisütni, majd a már használt főzőolajat haszonnal továbbértékesíteni.