Az ezredforduló óta még nem volt olyan alacsony a tápanyagfogyasztás Magyarországon, mint 2011-ben – derül ki a múlt héten megjelent Magyar Statisztikai Zsebkönyv – 2012 című KSH-kiadványból. Míg 2000-ben naponta átlagosan 13 270 kilojoule-nyi élelmiszert vettek magukhoz a magyarok, tavalyelőtt a hasonló mutató 12 426 kilojoule volt. A régi mértékegységgel számolva 3169 kilokalóriáról a napi átlagos kalóriafogyasztás bő évtized alatt 2967-re esett vissza. Egyes termékek esetében a felhasználás több mint negyven éve nem volt annyira alacsony, mint tavalyelőtt. Tojásból például 1968 és 2010 között minden egyes esztendőben több fogyott, mint 2011-ben, amikor idehaza egy főre 217 darab jutott. A hasonló adat az elmúlt negyedszázadban volt már 389 darab is (1990-ben), míg a tavalyelőttinél kevesebb tojás utoljára 1967-ben jutott egy főre (202 darab). Ugyancsak történelmi mélyponton volt – 59,4 kilóval – az évtized elején idehaza a hús- és halfogyasztás is, hiszen az egy főre jutó átlagos mennyiség szintén az 1960-as években volt 60 kiló alatt. A tavalyelőtti átlagadat 27 százalékkal maradt el például az 1987-es csúcstól (81,3 kiló). A legnagyobb visszaesés mostanság a cukorfelhasználásban mutatkozik, az általános édesítőszerből egy személy 1962-ben fogyasztott annyit, mint tavalyelőtt: 28,1 kilogrammot. A KSH által számon tartott hét termék(csoport) közül egyedül a burgonya, vagyis az egyik legolcsóbb tömegélelmezési cikk felhasználása emelkedett az utóbbi időben: az „átlagmagyar” 2009-ben, illetve 2010-ben 60,8, illetve 60,5 kiló krumplit evett, tavalyelőtt viszont 63,5 kilót. A 2011-ben már hatodik éve csökkenő tápanyagfogyasztás ugyanakkor még mindig jócskán – 14 százalékkal – felülmúlja az egészségügyi megfontolások alapján indokoltnak tartott napi 10 886 kilojoule mértéket, ami 2604 kilokalóriának felel meg. Szakértők szerint a szénhidrátbevitel a magyarok körében ma már átlagosan megfelel az optimális mennyiségnek, a fehérje és a zsírfogyasztás viszont a csökkenő „fejadagok” ellenére még mindig 20, illetve 60 százalékkal meghaladja a kívánatos mértéket. Az éves élelmiszer-fogyasztás az 1990-es évek közepén évi 440 kiló, tavaly viszont már csak 320 kiló körül alakult idehaza. Ez utóbbi mennyiséget még további 20-30 kilóval csökkenteni volna indokolt, miközben a zöldségek részarányát az összfogyasztáson belül növelni kellene. A hazai családok fogyasztási szerkezetének változása összességében arról árulkodik, hogy az ezredforduló óta az emberek elsősorban a hasukon spórolnak. A növekvő lakásrezsit (amelynek részaránya az összfogyasztáson belül egy évtized alatt 18-ról 25 százalékra emelkedett) a háztartások az élelmiszerekre költött pénz visszafogásával igyekeznek előteremteni. Ennek során értékben az élelmiszerek mértéke a korábbi 29-ről 23 százalékra esett vissza az összfogyasztáson belül. Az ennivalóra szánt összeg ma már tehát alacsonyabb, mint a lakásfenntartásra kényszerűen elkülönített summa.
Csökkenő tápanyagfogyasztás: 120 kilóval kevesebb élelmiszer évente
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.