Az Egészségügyi Világszervezet már sürgeti, hogy etnikai hovatartozás szerint is készüljenek felmérések az egészségi állapotról, mivel csak így lehet tisztán látni és segíteni – magyarázta a HVG kérdésére Ádány Róza, a Debreceni Egyetem népegészségügyi intézetének igazgatója, miért fogott neki a kutatócsoportjával feltérképezni a romák egészségi állapotát. Az úgynevezett telepszerű körülmények között élő, 20–64 év közötti, magát cigánynak valló lakosság összesen 725 tagját sikerült bevonni a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében végzett vizsgálatba. Kiderült, hogy e körben az elhízás és a magas vérnyomás gyakorisága kisebb, mint a teljes lakosságnál. Ugyanakkor az úgynevezett jó (HDL) koleszterin szintje alacsonyabb a hazai átlagnál, növelve az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát. Az emelkedett vércukor, illetve a 2-es típusú cukorbetegség előfordulási aránya pedig csaknem valamennyi vizsgált korcsoportban meghaladta az országos átlagot. Több mint riasztó, hogy a megkérdezettek 90 százaléka dohányosnak mondta magát.
A 600–800 ezer fősre becsült magyarországi roma népesség túlnyomó többségének kedvezőtlen az egészségi állapota. A még mindig létező cigánytelepeken a rossz higiénés körülmények miatt alapvető népegészségügyi kockázatot jelentenek a fertőző betegségek: a májgyulladás, a tbc, a rühesség és más bőrbetegségek. A magyar átlag több mint tízszerese, 1,48 százalék a tbc-ben megbetegedett romák aránya, a hepatitis A-vírus okozta májgyulladások háromnegyedét pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrálták; míg országosan 100 ezer emberre 5,5 megbetegedés esett, az észak-magyarországi megyében ez a szám 52,3 volt – derül ki Csépe Péternek, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézete tudományos munkatársának 2010-ben írott doktori értekezéséből. Az a tény, hogy a májgyulladásjárványok leginkább a cigánytelepekről indulnak el, nem a higiénés szokásokat, hanem inkább a higiénés lehetőségek hiányát jelzi. E járványok kialakulását és terjedését nem lehet klasszikus epidemiológiai módszerekkel kontrollálni, sem megelőzni, figyelembe kell venni az érintett populáció kulturális sajátosságait – óvnak a cigány vezetők attól, hogy a kisebbség elleni hangulatkeltésre használják a járványügyi adatokat.
Valós kép a teljes magyar roma lakosság egészségi állapotáról még nem alakulhatott ki, hiszen származás szerint tilos rutinszerűen egészségügyi adatokat gyűjteni. Az alkalomszerű felmérésekben az önkéntesség az alapelv, ez pedig erősen korlátozza a hosszú távú kutatás, a nyomon követés lehetőségét. Annyi bizonyos – ezt több hazai és nemzetközi vizsgálat is igazolta –, hogy a rossz egészségi állapot és a szegénység között szoros az összefüggés. Csépe becslésre támaszkodó adatai szerint a cigány lakosság körében a születéskor várható élettartam tíz évvel is alacsonyabb lehet, mint az átlagpopulációban. Míg a többségi társadalom 23 százaléka éli meg a hatvanévesnél idősebb életkort, a romáknál ez a szám csupán 4 százalék, s Magyarország legnagyobb kisebbségének tagjai között lényegesen magasabb a szív- és érrendszeri, valamint a légúti megbetegedések, illetve az ezek miatt bekövetkező halálozások gyakorisága, mint az országos átlag.
RÁCZ TIBOR