HVG, 2013. április 27.
A magyar szakszervezetekről készített összeállításuk visszatérően emlegeti a tagság csökkenését. Már az indítás megrázó: „A tagság eltűnt, a május elseje megmaradt...” A szerző maga is túlzásnak nevezi ezt az állítást, de azért ott van, megragad a „fülben”, hogy a HVG bezzeg kimondta: a tagság eltűnt. Sajnos vitathatatlan, hogy a bázis erősen csökkent, de azért mégis maradt egy jelentős közösség, s a jelenlegi helyzet éppenséggel ebből a szemszögből is elemezhető volna. Nem egyetlen jellegzetességük ugyanis a magyar szakszervezeteknek, hogy fogy a tagságuk. Ráadásul a nagyobb konföderációk százezer körüli létszáma önmagában is felülmúlja bármelyik pártét, egyesületét, mozgalomét. Negyedszázaddal a mély és sokrétű társadalmi átrendeződés után a munkavállalói érdekvédelemben találhatók tehát a legnagyobb civil szervezetek. Ezt azért meg kellett volna említeni. A következő cikk a bedőlt szakszervezeti vállalkozásokat sorolja, évtizedekre visszamenően, mintha egy szakszervezeti konföderációnak az lenne a legfontosabb feladata, hogy nyomdát, biztosítótársaságot vagy szállodát tartson fenn. Az egész összeállítást belengi a reménytelenség hangulata: nem megy itt semmi, megalvadt struktúrák ezek, melyekkel nem lehet mit kezdeni. A sajtó nagy hányada betonkeményen ezt ismételgeti legalább két évtizede, miközben a szakszervezetek igenis élnek, tüntetnek, majálist szerveznek, legfőképpen pedig tárgyalnak, ott érnek el eredményeket is, bár általában nem világrengetőeket. Pedig van városi múzeum – és egyúttal munkahely –, ami nem létezne, ha nem léptünk volna fel a védelmében, s van jelentős városi könyvtár, amit az önkormányzat be akart „olvasztani” egy másik intézménybe, de visszalépett. A költségvetést érintő eredményeket most nem is sorolom. Az egységesülő, hihetetlen tőkét mozgató, globális világgazdaságot nem fogják a szakszervezetek legyőzni. Ez hiú ábránd lenne. Azt azonban elérhetjük, hogy legyen kollektív szerződés, az ebédidő számítson bele a munkaidőbe, továbbá legyenek rendezett munkaügyi viszonyok, s a vezetők tartsák tiszteletben az emberi méltóságot.
FÖLDIÁK ANDRÁS
ELNÖK, KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (BUDAPEST)