Jóváhagyta a bangladesi kormány a munkatörvénykönyv módosítását, lehetővé téve, hogy a dolgozók a munkáltatók engedélye nélkül szakszervezeteket alakíthassanak. A cégek visszaéltek azzal, hogy a jelenlegi szabályozás szerint az érdekvédelmi csoportok létrehozásához a dolgozók 30 százaléka szükséges, listájukat pedig azonosítás céljából be kell nyújtani nekik. A kormány az 1127 halálos áldozatot követelő, április 24-ei katasztrófa miatt lépett, amikor Dakka külvárosában szinte kártyavárként omlott össze egy nyolcemeletes, külföldi bérmunkát végző textilüzem. A kabinet lépéseket tesz a textilágazatban 2010 óta változatlan, akkor 80 százalékkal, 38 dollárra megemelt havi minimálbér növelésére is. A Bangladesben dolgoztató külföldi cégek közül egyre többen csatlakoztak a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy közösen lépjenek fel a biztonságos munkakörülmények megteremtéséért a mintegy ezer bangladesi textilüzemben.
Bangladesi béremelés