Győri siker, felcsúti stadion

  • HVG

A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata nyerte a Bajnokok Ligáját, miután az idegenbeli győzelem után a hétvégén hazai pályán is legyőzte a norvég Larvik csapatát. Győri siker született a labdarúgó NB I-ben is, miután a Győri ETO FC már három fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a Videotonnal szemben. A korábban a Videoton tartalékcsapataként szerepelt felcsúti Puskás Akadémia FC ugyanakkor a hétvégi győzelmével megnyerte az NB II Nyugati csoportját, és feljutott az első osztályba. Az egykor Orbán Viktort is igazolt játékosai között tudó Felcsút focistái jövő tavasszal vehetik birtokba a nemzetközi előírásoknak megfelelő, 3500 fős új stadiont, amelynek 3,8 milliárd forintos költségéből 2,7 milliárdot a társaságiadó-kedvezményekből fedez az akadémiát működtető, egyebek mellett a Közgép, a CBA, a Mol, az OTP, és Demján Sándor által is támogatott alapítvány. Közben egy patinás budapesti egyesület, a száz éve alapított, mára több százmillió forintos adósságot felhalmozó BSE közgyűlése úgy döntött, hogy a klub beolvad a Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő elnökletével működő MTK-ba.

Hozzászólások