HVG, 2013. április 27.
Döbbenten olvastam az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség jelenlegi munkáját erős kritikával illető cikküket. A Budapest Airportot napi 50 ezer forintos bírsággal sújtani csak azért, mert a hatóság késlekedett a kérelem elbírálásával, és az engedély az ügyintézés ideje alatt lejárt, nos, rendes jogállamban ez nem fordulhat elő. Igaz, Magyarországon akad jó példa is: az egyik dunántúli felügyelőség hasonló ügyben úgy járt el, ahogyan Európában az elvárható, azaz az ügyfél lejáró engedélyének érvényességét a késedelmes hatósági ügyintézés jogerős befejezéséig meghosszabbították. Emlékeztetnék a Főfelügyelőség statútumában megfogalmazottakra. E szerint a szervezet „közreműködik a környezet- és természetvédelmi, valamint a vízgazdálkodási tárgyú, vagy azokat közvetlenül érintő hatályos joganyag alkalmazása során felmerülő (…) jogszabály-értelmezési feladatokban…” Ha a Főfelügyelőség az egységes jogalkalmazás tárgyában megfelelően látná el a feladatát, nem fordulhatna elő, hogy elsőfokú hatóságok ugyanabban az ügyben egymásnak durván ellentmondó határozatot hozzanak.
ZÖLD ZOLTÁN
(BUDAPEST)