Üzem, zavar

  • HVG

HVG, 2013. május 4.

Helytállóan állapítják meg, hogy Németországban az általános iskolákból informatikai alapképzettséggel rendelkező (és általában angolul legalább alapfokon beszélő) tanulók érkeznek a szakképzésbe, ahol a cégek által épített és fenntartott gyakorlati képzőhelyeken dolgozva jelentős (esetenként havi 850 eurót meghaladó!) ösztöndíjat is kapnak. Úgy vélem, ebben az egy mondatban minden benne van a két ország szakképzési rendszere közötti különbségről. Nálunk ugyanis az általános iskolákból „analfabéták jönnek ki”, magyarán valami nagyon nem stimmel a hazai oktatás hangsúlyaival, minőségével. A hazai cégek jelentős része nem tart fenn továbbá gyakorlati képzőhelyeket, nem köt tanulói szerződéseket, s nem fizet komoly ösztöndíjakat, vagyis nem törődik a saját munkaerő-utánpótlásával, az államtól és a kamarától várja annak megoldását. Végül számos szakmát illetően alig van kellően felkészült (nemzetközi szinten is „versenyképes”) szakoktató, gyakorlati oktató, ezért nem is fog megfelelően szakképzett munkaerő rendelkezésre állni hazánkban a következő öt évben sem. Ha a fenti három területen nem lesz radikális változás, akkor versenyhátrányunk megállíthatatlanul tovább nő.

BALOGH KÁROLY ZSOLT

FŐTITKÁR, VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA (SZOMBATHELY)

Hozzászólások