A legalacsonyabb keresetek értéke csökken a leggyorsabban, holott a minimálbért még emelik is. Az érintettek hamar rádöbbentek, hogy miközben papíron majdnem húsz százalékkal lett magasabb a minimálbér, mégis kevesebbet ér, mint két éve. Az idén a minimálbér bruttó 98 ezer (nettó 64 190) forint, a képzettebbek garantált bérminimuma pedig 114 ezer (74 670) forint (lásd Mi harminc? című írásunkat). Reálértéken azonban mindkettő 5 százalékkal kevesebbet ér az egykulcsos adó bevezetése, az elmúlt két év magas inflációja és a legalacsonyabb keresetűeket támogató adójóváírás megszüntetése miatt.
Még elvben is csak igen szűkösen lehet megélni az alapjövedelmekből. Az említett nettó összegek közül a garantált bérminimum meghaladja a statisztikai szegénységi küszöböt, de mindkettő elmarad a létminimumtól. Ez utóbbi ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) definíciója szerint olyan jövedelmet jelent, amely fedezi egy felnőtt „szerény, a társadalom fejlettségének megfelelő, konvencionálisan alapvetőnek minősülő”, vagyis a puszta létfenntartáson túli szükségleteit is.
A létminimum értékét pontosan nem lehet kiszámítani, mert a háztartások szokásai nagyon sokfélék. Statisztikailag ezért úgy közelítik meg ezt az összeget, hogy az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) által összeállított élelmiszerkosár alapján megállapítják, mennyit kell költeni az egészséges táplálkozásra. Munkaképes korú felnőtteknél ez 2011-ben havi 23 050 forint, gyerekeknél és nyugdíjasoknál valamivel kevesebb volt (a tavalyi évre vonatkozó részletes létminimum-számításait júniusban adja közre a KSH). Ebbe egyebek mellett havi 11,6 kiló friss és tartósított zöldségnek, 3,4 kiló húsnak és halnak, illetve 2,4 kiló sajtnak és tejterméknek is bele kell férnie, de kávéra, teára és üdítőkre összesen csupán 720 forintot számítanak. Az Engel-törvény néven ismert összefüggésből kiindulva – miszerint az élelmiszer-fogyasztás és az egyéb kiadások között meghatározott összefüggés áll fenn – a KSH az általa kikérdezett háztartások közül kiválasztja a hasonló értékben élelmet vásárlókat, és azt tekintik a társadalmilag elfogadható életszínvonal szintjének (az élelmiszereken túl egyéb fogyasztási tételek tekintetében is), amit ezek a háztartások általában költenek.
Az így kikalkulált létminimum 2011-ben havi 83 941 forint volt egy felnőttre, a két felnőttből és két gyerekből álló átlagháztartásra számítva pedig 243 429 forint. A statisztikai átlagcsalád jövedelmének tekintélyes hányada, a negyede-harmada megy el élelmiszerre; minél többen élnek együtt, annál nagyobb ez az arány. A családtípusokra lebontott konkrét számokat hallva azonban gúnyosan nevetett az általunk megkeresett budapesti famíliában (lásd Beoszt, jó napot című írásunkat) az anya, hiszen a már felserdült két gyerekével és a hasát (is) szerető férjével együtt legnagyobb kiadásuk az a havi 130 000 forint, ami élelemre megy el. Az ilyen „kirívó” fogyasztási adatokat a KSH legfeljebb a szabályt erősítő kivételnek tekinti, a hivatal szerint a magyar háztartásokban átlagosan az étkezés és a lakásfenntartás (beleértve a háztartási energiát is) együttesen csak nagyjából a jövedelem felét emészti fel. Közlekedésre a fizetés 10–13 százalékát költik, további 7 százalékot a tv, az internet és a telefon visz el. Vagyis az átlagcsalád havi bevételének alig egyharmada jut például ruházkodásra, a felmerülő egyéb, például taníttatási költségekre – és igen jó esetben arra, hogy valamennyit félre is tegyenek belőle. A hétköznapi tapasztalatokon túl azonban a számok is azt mutatják, hogy ez az elvi egyharmad gyorsuló tempóban olvad, elsősorban az alacsony keresetűeknél, akik fizetésük lényegesen nagyobb hányadát fordítják élelemre és lakásra.
A létminimumnál is alacsonyabb az úgynevezett szegénységi küszöb – legalábbis Magyarországon (és a hasonló bérszínvonalú országokban). Míg ugyanis előbbi mutatót, mint láttuk, a szükségletek számbavételével kalkulálják ki, az utóbbi az országban jellemző jövedelmekhez viszonyít. A szegénységi küszöböt, egységes európai uniós számítás szerint, a mediánjövedelem (vagyis az, aminél a lakosság fele többet, a másik fele kevesebbet keres) 60 százalékában határozzák meg. Ez 2010-ben (újabb adatot szeptemberben hoz nyilvánosságra a KSH) fejenként havi 59 441 forint volt, és a népesség 12,3 százaléka ennél is alacsonyabb jövedelemből élt, ahogy tudott. A Tárki legfrissebb felmérése szerint viszont tavaly ez havi 66 ezer forint volt. A nettó minimálbér tehát már ettől is elmaradt kétezer forinttal – arról nem is beszélve, hogy egy fizetésből jellemzően nem csak egyetlen embernek kell megélnie. A magyar társadalom immár 17 százaléka ennél a 66 ezer forintnál is kisebb összegből nyomorgott, szignifikánsan többen, mint 2009-ben. Még aggasztóbb, hogy az átlagosnál nagyobb arányú a szegénység a gyermekek és a fiatalok körében, a roma, illetve az inaktív háztartásfők otthonaiban.
Egy másik adatsor arra hívja fel a figyelmet, hogy váratlanul szükségessé váló 50 ezer forintos kiadást ma a családok 75-80 százaléka képtelen lenne kifizetni, mert az elmúlt években felélte tartalékai jó részét. Már a városokban is nélkülöznek, a lakosság harmadánál is többen élnek egyik napról a másikra a válság 2008-as kitörése óta, az utóbbi két évben pedig különösen sokak helyzete vált bizonytalanná – olvasható ki a Tárki kutatásából.
A felmérések meghökkentő újdonsága, hogy már az állásban lévők életszínvonala is csökkent. A téma szakértője, Gábos András, a Tárki szociológusa szerint az emberek hiába érezték meg, hogy csökken majd a szabadon elkölthető jövedelmük – ez valóban így történt –, mégsem tudtak védekezni. Takarékoskodni leginkább az élelmiszerrel lehet, de a fogyasztás már rég eltolódott az olcsóbb, egészségtelenebb táplálékok felé. A KSH szerint pedig a tavalyi év első felében a korábbinál is drasztikusabban fogták vissza magukat az emberek ruha-, cipő-, szeszesital- és dohányáru-vásárlásnál. A rezsivel leginkább úgy spórolnak, hogy kevesebbet világítanak vagy lekapcsolják a fűtést (a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai azt mutatják, hogy tavaly 20 százalékkal kisebb volt a lakossági gázfogyasztás, mint 2007-ben). Vidéken a fűtés- és csatornadíjjal – ha van kályha és kút – könnyebb ügyeskedni, a villannyal kevésbé; nem sokan kockáztatják meg, hogy a befizetés elmaradása miatt lekapcsolják a tv-t is üzemben tartó áramot. Ha azonban már nincs más megoldás, akkor megkezdődik a sárga csekkek halmozása.
A rezsigondok, illetve a váratlanul jött kiadás fedezésére való képtelenség is részei egy, a szegénységet más szempontok alapján mérő mutatónak, az anyagi deprivációnak. E szerint szegény az, aki egy kilenctételes listából legalább háromra mondja azt, hogy anyagi szempontok miatt nem engedheti meg magának. A rezsifizetés és hiteltörlesztés, valamint a váratlan kiadások mellett idetartozik az évi egyhetes üdülés, a kétnaponta fogyasztott húsétel, a rendes lakásfűtés, valamint a gépkocsi fenntartása, a mosógép, a színes tv és a telefon birtoklása. Míg a KSH 2011-ben úgy találta, hogy a magyar társadalom 42 százaléka „deprivált”, addig a Tárki (némileg eltérő módszertanú) felmérése szerint tavaly már 56 százalék nélkülözött. Legtöbbjüket a váratlan kiadások, az egyhetes üdülés és a húsos étkezés hozza zavarba.
Mindent összevéve másfél millióra becsüli a szegénységi küszöb alatt élők számát Ferge Zsuzsa szociológus, közülük hatszázezren lehetnek olyanok, akik napi nélkülözéssel küszködnek. Nagyjából 4 millióan gazdálkodnak huzamosabban a létminimumnál kevesebből. A szociológus szerint a szegénység legnagyobb veszélye, hogy újratermeli önmagát. Annál is inkább, mert – bár a kutatások szerint már a fővárosban is megindult az elszegényedés – továbbra is működik a „települési lejtő”, azaz minél kisebb egy település, annál kevesebb a munka, több a szegény. Területi minimálbér nincs Magyarországon, ám vidéken sokaknak kényszerűen tudomásul kell venniük, hogy csekélyke bérük nem éri el a törvényben előírt mértéket, nemegyszer a felét sem. Ez annál is aggasztóbb, mert míg a nagyvárosszéli hipermarketben 20 forint alatt is megkapható egy zsemle, ugyanezért a péksüteményért egy kis falu vegyesboltjában gyakran 50 forintot kérnek. Ez a falusi felár szinte minden élelmiszernél megfigyelhető.
Beszédes az önbevalláson alapuló, a társadalom szubjektív anyagi helyzetét vizsgáló – ugyancsak a Tárki által közölt – felmérés. E szerint tavaly az állandó nélkülözések között élőkön túl is minden negyedik ember hónapról hónapra gondokkal küszködött, a társadalom további 40 százaléka pedig éppen hogy csak kijött a pénzéből. E három csoport együttesen a lakosság háromnegyedét teszi ki. Ez az arány hajszállal alacsonyabb, mint az ezredfordulón, az első Orbán-kormány idején, de 4–6 százalékkal magasabb, mint az elmúlt évtized derekán.
