Forradalmár, a fegyveres erők parancsnoka, parlamenti elnök, államfő, befolyásos szürke eminenciás – az iráni iszlám köztársaság szinte minden fontos posztján megfordult már Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni, kivéve a legfőbb vallási és politikai vezetői tisztséget. A 79 éves veterán politikus azonban egyre inkább új szerepkörben találja magát. Miután a nagy hatalmú Őrök Tanácsa elutasította jelöltségét a június 14-ei elnökválasztásra, ő hozzá nem értéssel és tudatlansággal vádolta az ország vezetését, ami az iráni vallási eliten belüli megosztottság eddigi legnyilvánvalóbb jele.
A centristának, Irán pragmatista problémamegoldójának kikiáltott Rafszandzsáni karrierje nemcsak példa nélküli, de igen ellentmondásos is. A távoli Kerman tartományban, Rafszandzsán város mellett, egy faluban született 1934-ben. A térség a pisztáciatermesztés központja, jómódú családja is ebből élt. Az ifjú 14 évesen Kúm vallási központba ment tanulni, és ott ismerte meg mentorát, Ruhollah Khomeini ajatollahot. A teológiai képzés során a hodzsatoleszlám rangig jutott, amely a legmagasabb méltóság az ajatollah szintje alatt. A vallás mellett a politika is érdekelte, tüntetéseket szervezett Reza Pahlavi sah ellen, majd az 1964-ben külföldre száműzött Khomeini és az iráni földalatti iszlamista ellenzéki csoportok kulcsfontosságú összekötőjévé vált. Többször megjárta a sah börtönét, ahol meg is kínozták.
Az 1979-es iszlamista forradalom során és után Khomeini bizalmasa, barátja, jobbkeze volt, a parlament elnökeként pedig alapvető szerepet játszott az Irak elleni 1980–1988-as háború levezénylésében, a konfliktus utolsó évében még a hadsereget is irányította. Abban is meghatározó befolyása volt viszont, hogy – látva az országot kivéreztető állapotokat – Teherán elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely gyakorlatilag lezárta a háborút. Khomeini 1989-es halála után egyengette Ali Khamenei útját a legfőbb vallási vezetői posztra, őt magát pedig az iszlám köztársaság első elnökévé választották.
A hadigazdálkodásra berendezkedett Iránban elnökként reformokkal és privatizációval igyekezett nagyobb teret engedni a piaci folyamatoknak, és a Nyugat felé közeledéssel próbált enyhíteni országa nemzetközi elszigeteltségén. Bár támogatta a büntető törvénykönyv enyhítését és a nők jogainak szélesítését, ellentmondást nem tűrve bánt el a rendszer belső ellenségeivel. Egy németországi per során 1997-ben másokkal együtt Rafszandzsánit is megvádolták Európában élő iráni ellenzéki aktivisták meggyilkoltatásával.
Irán „örökös kettes számú vezetője” a második elnöki mandátumának 1997-es lejárta után a politikai rendszer nem választott testületeiben, illetve azok élén tevékenykedett tovább. A városi középosztály körében népszerű maradt, a vidéki lakosság és a kétkezi munkások azonban korrupcióval vádolják, és csak Akbar királynak nevezik. Hatalmas vagyont halmozott fel: a családi üzletet továbbvitte, komoly pisztáciavállalkozása van, állítólag tulajdonos a második legnagyobb iráni légitársaságban, a Mahan Airben, saját egyetemet alapított, és olajipari érdekeltségekkel is hírbe hozták. Egyesek Irán leggazdagabb emberének tartják, de vagyonáról nem tudni konkrét számokat.
Nyíltan először a 2009-es vitatott elnökválasztás után bírálta Khameneit, azóta szemmel láthatóan kiesett a kegyeiből. Sokan nem hiszik, hogy a kényelmes életet és állítólag a luxust is szerfölött kedvelő Rafszandzsáni még mindig vágyik a hatalomra. Családja ismert dinasztiává nőtte ki magát, öt gyermeke közül többen is politizálnak, egyik lányát pedig kormányellenes propaganda vádjával 2009-ben hat hónap börtönre ítélték. Rafszandzsáni kész lenne Teherán nukleáris ambícióiról tárgyalni a Nyugattal, de nem hódolna be külső nyomásnak, azt pedig kiábrándítónak tartja, hogy az atomarzenállal rendelkező USA szeretné megakadályozni Iránt a nukleáris technológia békés felhasználásában. Úgy véli, csak a reformok menthetik meg az iszlám köztársaságot.
