HVG, 2013. május 25.
A téeszelnökök elleni koncepciós perekről írt cikkük szerzője hiteles forrásokból merített a hetvenes években „elkaszált” szövetkezeti vezetőkről szólva. Abban az időben ágazatvezetőként téeszben dolgoztam, így közelről tapasztaltam meg a téeszekre és a vezetőikre nehezedő nyomást. Ám ez nemcsak az elnökök elleni perekben nyilvánult meg. Pontosan abban az időszakban (a hetvenes évek elején, közepén) zavarták le a téeszek kényszeregyesítését is. Ennek során az egész országban a járási pártfunkcionáriusok közvetlen vezényletével általában 2–5 téeszt olvasztottak egybe. Kiváló alkalom volt ez arra is, hogy a járási pártbizottság kegyeltje legyen az egyesült szövetkezet vezetője, a többieket pedig háttérbe szorították vagy éppen ellehetetlenítették. Az akkor a világ élvonalába tartozó magyar mezőgazdaság ezzel megkapta az első „kokit”. Akkortól már lejtmenetbe kapcsoltunk.
TÓTH LÁSZLÓ
(GYÖMRŐ)